Bodó, B. (2011). Contemporary Urban Archeology. Urban Report(1) archives/image/publications/Scrapbook

The exhibition entitled “Metropolitan archeology” by Tamás Budha, András Tábori and Miklós Rácz was on show at the Holdudvar gallery from mid June to mid July 2010. We met with Miklós Rácz, the archeologist team member to talk about the project. The interview features photos from the exhibition.
Two artists and an archeologist decide to document the city… what does an archeologist do in contemporary culture?

Contemporary Urban Archeology

Photo: Tamás Budha, Miklós Rácz, András Tábori

MR: Archeology in a wider context means searching, identifying, naming, preserving and interpreting for contemporary society things which at some distant point in our culture have completely lost their function and meaning for some reason or another. When we narrow the gap between the two points in cultural history, that is, the one performing the archeological analysis and the other being the object of this analysis, we are looking at our own lives from an archeological perspective. This parly acts as a reflection on our archeological methods (why and to what degree is it legitimate to regard our objects of general archeological analysis as alien or distant at all) and partly as a reflection on our age (how we abandon and forget things in our surrounding world of objects and how this tells about ourselves, our lifestyles and our time).

How do you start to read a city when you look at it as an archeologist? All subcultures and groups sensitive to the specificities of urban space have their own methods to find what they are looking for, think graffiti artists, skateboarders or preservationists. How does a person with archeologist’s ambitions go out on the street, look for and find things? What do they regard as noise and what as noteworthy? How do they filter and select?

MR: We came up with the idea of metropolitan archeology at the end of 2008 when we walked through an area by the Nyugati railway station and found several things on the streets for which we could find a shared interpretation and which started to outline the themes of a research. The final impulse was a rusty sign on which we were trying to read the barely legible script from before its repaint. We photographed it and when we started looking for the details we found out that the sign high up on the firewall, which at first glance is completely covered in rust, had once actually been standing beside a road on the border of Hungary and the Czechoslovakian Transcarpathia (between 1920 and 1938). How could it end up here, how did it become an advertising signpost on a firewall in Budapest? This discovery was a striking revelation of the depths to be found behind these phenomena and thus we started to take observations and possible interpretations much more seriously. The concept of the collection came together shortly after this.

How did two artists active in street art and an archeologist come together to form a team?

MR: I had been present from the beginning in shaping the concept. We spent some years together with András at the ÁMRK (presently MNM-NÖK, the Central Storage, Archive and Processing facilities of the Hungarian National Museum) at the Department of Building Research where we worked on documenting protected buildings and building archeology, him as a draughtsman and myself as a researcher. Regarding the practice of building archeology I have learnt from him, as someone not strictly within the preservationist profession, a degree of self reflection and irony. The small printed labels denoting archeological findings sometimes appeared randomly placed on the walls of our office.

I also had another perspective on the environment besides that of archeology as I have a degree in architecture from the Ybl Miklós Polytechnic which I obtained parallel with my studies in Medieval and Early Modern archeology at ELTE Humanities. What mostly interests me is the research of ruins and buildings (and other, more practical matters as well, such as building preservation.)

Everything beyond the stones forming the space of the street is ephemeral. How do you select from this ephemeral world?

MR: At the phase of formulating the concept of collecting and the exhibition we came up with themes for ourselves which created a conceptional background, structuring our focus and our classification process of phenomena in urban space. On observing and documenting the act of analysis and the background processes also motivated us; we expected from ourselves and the others as well to go to the utmost depths of interpretation. The key aspect of selection was the degree to which we could attach a shared interpretation to the captured process and how clearly the cultural context creating the given constellation of objects was recognizable.

It is quite a contrast then that the exhibition contained almost no such interpretations, though almost any and all of the nearly 100 photos could obviously be turned into a book. Why did you choose not to be present in drawing up the context beyond the actions of collecting and selecting?

MR: The current lack of in-depth archeological interpretation and explanation of the material on show is largely due to the tight deadlines of this exhibition. This time we could mainly aim for presenting as archeological phenomena things that otherwise are not seen as such and suggest the possibilities of archeological interpretation. The only specific, long term and targeted documentation analyzed the transformations of an urban pathway.

What parts do you feel your own from this material? Can objects be appropriated? Do you see the age where these artifacts come from as yours? Can the street or its history be appropriated?

MR: I certainly see the age as mine. The phenomena and the streets by the way I don’t, but most of the time I regard their presence very important, they are instrumental in making me feel at home here and now.

Can the preservation of the artifacts be a goal, to extract them from the passing of time, from decay?

MR: In some cases this can be very important, but it necessittes choosing certain categories as inevitable extracts. Painted shop signs and labels, for instance, but even architectural or urban design concepts can be reinforced by consciously preserving certain contexts or sites or the more reflected and focused, thematic applications of the trendy but somewhat self-absorbed aesthetic and architecture of ruin bars (bars in abandoned downtown tenement buildings) in public spaces. Just to give you an example: the original pavement of the close to two thousand years old Roman road to Érd is in almost perfect condition and is now shown exposed as patches in the current low-traffic road on the same level with the asphalt surface. In contrast, the often very exquisite fin-de-siècle cobble stone pavements in Budapest largely disappeared under the asphalt; preserving their details does not even come by as an idea because it does not fit in the routine of dealing with public spaces. The original material is still there though and in certain locations ten meters of a hundred-year-old stone pavement could even serve to calm down the traffic.http://tranzit.blog.hu/2011/03/08/varosi_regeszet_interju_racz_miklos_regesszel

Június végétől július közepéig volt látható a Holdudvar galéria-terében Budha Tamás, Tábori András és Rácz Miklós Nagyvárosi régészet című kiállítása. A kiállításról Rácz Miklóssal, az alkotócsapat régész tagjával beszélgettünk. A cikket a kiállítás anyagával illusztráltuk.

 

Két képzőművész és egy régész úgy dönt, hogy dokumentálni kezdi a város… Mit keres a régész a kortárs kultúrában?

RM: Tágabb megközelítésben a régészet azt jelenti, hogy megkeressük, azonosítjuk, megnevezzük, megőrizzük és a kortárs társadalom számára interpretáljuk azokat a dolgokat, amelyek saját kultúránk egy távolabbi pontján valamilyen hatások révén tökéletesen elvesztették szerepüket a használat és jelentés szempontjából.
Amikor a régészeti vizsgálatot végző és a vizsgálat tárgyát képező kultúrtörténeti pontokat közelítjük egymáshoz és gyakorlatilag saját életterünket szemléljük régészeti szemmel, ez a vizsgálat egyrészt önreflexiót jelent a régészeti módszer szempontjából is (miért és mennyiben jogos egyáltalán idegennek tekinteni a régészetileg általában vizsgált kontextusokat) és a saját korunk szempontjából is (hogyan hanyagolunk el, felejtünk el dolgokat a tárgyi környezetünkben és hogyan vallhat ez rólunk, a saját életmódunkról és korunkról).

Hogyan kezded el olvasni a várost, ha régészeti céllal kezded el figyelni? Minden, az utca sajátosságaira érzékeny csoportnak (a graffitistől a deszkáson át a városvédőig) megvan a maga módszere arra, hogy megtalálja azt, amit keres. Egy régészeti ambíciókkal utcára menő ember hogyan keres és talál? Mit tekint zajnak, és mit tekint feljegyzésre érdemesnek? Hogyan szűr, szelektál?

RM: A nagyvárosi régészet ötlete tavalyelőtt év elején vetődött fel, amikor egyszer átsétáltunk egy területen a Nyugati közelében és több olyan dolgot is közösen tudtunk értelmezni az utcákon, amik a vizsgálat/kutatás témáit kezdték körvonalazni. A végső impulzust is ekkor kaptuk: egy lerozsdásodott táblán böngésztük az átfestés előtti, alig olvasható feliratot. Lefotóztuk, utánanéztünk és kiderült, hogy a magasan tűzfalon levő tábla (első ránézésre teljes felületen rozsda borítja) egykor a csehszlovák Kárpátalja (1920-1938) és Magyarország határán, az út mellett állt. Hogyan kerülhetett ide, hogyan lett belőle átfestve cégér a pesti tűzfalon? Ez a felfedezés rádöbbentett a mélységre, amit ez a jelenségcsoport magában rejthet és sokkal komolyabban kezdtünk hozzáállni a megfigyelésekhez és a lehetséges magyarázatokhoz. Ezután röviddel összeállt a gyűjtés koncepciója.


Hogy került egymás mellé két street arttal foglalkozó képzőművész és egy régész?

RM: A kezdetektől fogva jelen voltam a koncepció kialakításakor. Andrással több évig egymás mellett dolgoztunk az ÁMRK (jelenleg MNM-NÖK) Épületkutatási Osztályán, műemlék épületek dokumentálásával, épületrégészetével foglalkoztunk, ő mint rajzoló, én mint kutató. Az épületrégészet gyakorlatával kapcsolatosan tanultam tőle – mint a műemlékes szakmából kissé kintebb állótól – bizonyos önreflexiót és iróniát. A régészeti jelenségeket megnevező apró, nyomtatott feliratok helyenként megjelentek az irodáink falain véletlenszerűen elhelyezve.

Én sem csupán a régészet szempontjaival néztem a környezetet, mert építészként végeztem az Ybl Miklós Főiskolán, emellett végeztem az ELTE bölcsészkaron középkori és koraújkori régészetet. A romok és az épületek kutatása foglalkoztat elsősorban (ezzel együtt persze más, hasznosabb dolgok is, mint például a műemlékvédelem).

Minden, ami az utca terét alkotó köveken túl van, efemer. Mi alapján szelektáltatok ebből az efemeritásból?

RM: A gyűjtés és a kiállítás koncepciójának kialakításakor közösen határoztunk meg témákat magunk számára, ezek olyan gondolati, koncepcionális hátteret jelentettek, amelyek alapján figyeltünk és besoroltunk jelenségeket a városban. A jelenségek észlelésekor és dokumentálásakor az értelmezés, a háttérben levő folyamatok is mindig motivációt jelentettek, magunktól és a többiektől is elvártuk, hogy minél jobban értelmezze a talált jelenséget. A válogatás fő szempontját az jelentette, hogy mennyire kapcsolhatunk közösen értelmezést a jelenséggel megfogott folyamatnak, mennyire érzékelhető számunkra a kulturális környezet, ahol az adott tárgyi összefüggés létrejöhetett.

Ehhez képest feltűnően hiányzott a kiállításból az értelmezés, pedig a kiállított mintegy 100 fotó mindegyikéről és bármelyikéről egész könyveket lehetne/lehetett volna írni. Miért nem vállaltátok, hogy a gyűjtés és szelekció aktusain túl hangsúlyosabban is jelen lesztek a kontextus felrajzolásában?

RM: A kiállított gyűjtés elsősorban az erre a kiállításra rendelkezésre álló szűk határidő miatt nélkülözi a bővebb régészeti szempontú értékelést és magyarázatot. Így a képekkel elsősorban azt célozhattuk meg, hogy régészeti jelenségként mutassunk be olyan dolgokat, melyeket általában nem tekintünk annak és röviden utaljunk a régészeti értelmezés lehetőségére. Az egyetlen konkrét, hosszú ideig tartó, célzott dokumentáláson keresztül egy városi ösvény változását elemeztük.

 

Mit érzel sajátodnak a kiállított anyagból? Kisajátíthatók-e az objektek? Sajátodnak érzed-e azt a kort, ahonnan ezek a leletek jönnek? Kisajátítható-e az utca, az utca múltja?

RM: Én a kort sajátomnak érzem, a jelenségeket és az utcákat egyenként nem, többnyire viszont kifejezetten fontosnak érzem a jelenlétüket, és hozzátartoznak ahhoz, hogy otthonosan érezzem magam konkrétan itt.

 

Cél lehet-e a leletek megőrzése, kiemelése a múló időből, pusztulásból?

RM: Egyes esetekben ez nagyon fontos lehet, de ez bizonyos kategóriák kiválasztását és kiemelését teszi szükségessé, pl. festett cégérek és feliratok, és építészeti, várostervezési koncepciók támpontja is lehet bizonyos kontextusok, egyes helyszínek tudatos megőrzése, a romkocsmák divatos, de kicsit öncélú esztétikai, építészeti nyelvének bizonyos témák szerinti tudatosabb és célzottabb köztéri alkalmazása. Hogy egy konkrét példát mondjak: az érdi római út rendkívül épen megőrződött, közel kétezer éves burkolatát a ma kis forgalmú út azonos szintben kiképzett aszfaltburkolatán belül szigetszerűen bemutatták. A budapesti, sokszor igen igényes századfordulós kockakőburkolatok nagyrészt eltűntek az aszfalt alatt, részleteik megőrzése még ötletként sem merül fel, mert nem illeszkedik a közterületkezelés rutinjába. Pedig az anyag ott van és megfelelő helyeken mondjuk tíz méter száz éves kőburkolat még forgalomcsillapításra is szolgálhatna.

Sorry, the comment form is closed at this time.