A jövő szabadsága arról fog szólni, hogy képesek vagyunk-e felügyelni az eszközeinket. Képesek leszünk-e értelmes működési szabályokat felállítani, megvizsgálni és leállítani azokat a programokat, amik futnak rajtuk, hogy az akaratunk őszinte és igaz szolgálói legyenek, ne kémek és árulók, akik bűnözőknek, gengsztereknek és kontrollmániásoknak dolgoznak. Ez a csatát még nem vesztettük el, de meg kell nyernünk a szerzői jogi háborút, hogy az internet és a PC szabad és nyitott maradhasson. – Cory Doctorow 28. CCC konferencián elhangzott előpadásának magyar fordítása

Read the rest of this entry »

Ez a Trianon-poszt kapcsán támadt felhördülés elgondolkodtatott. Elgondolkodtatott például azon, hogy ha tényleg, ennyien azt gondolják, hogy nem vagyok (igazi) magyar, mert nem fáj Trianon, és én sem azt tartom magamban legfontosabbnak tulajdonságnak, hogy magyar vagyok, hanem azt, hogy kíváncsi, nyitott, racionális, szabad és független, akkor mi az, ami mégis ideköt. Ha ideköt bármi egyáltalán.

Read the rest of this entry »

Interesting times indeed. I got caught up in politics. Even abroad it was difficult to miss the troubles in Hungary: controversial new laws enacted, new constitution, economic crises, heavy critique from the US and the EU, mass protests in Budapest.

It all started a year ago, when I was invited to speak at a rally against the than newly adopted media law which coupled a heavily centralized, and politically charged media authority with unprecedented power of this authority over all kinds of media.

The organizer was a Facebook group called One Million for the Press Freedom in Hungary. By now a 100.000 strong group, it has quickly broadened its scope to protect all kinds of freedom rights, and mutated into a media outlet besides organizing mass protests on March 15^th and October 23^rd.

I am now one of the spokespersons of the group. I was elected to be amongst the informal leaders of the 40-something people who are actively involved in the organization. I am one of the editors of the Facebook page which organizes debates, pushes underreported news, disseminates information on the civil society protests to hundreds of thousands 2-3 times every day.

I wish I could go back to the library and work on my new project, but these are desperate times, and I realized my responsibility in the future of my country which has been officially been ceased to be a Republic.

What are we doing now?

Read the rest of this entry »

I am proud drafter and signee of the Washington Declaration on Intellectual Property and the Public Interest.

Time is of the essence. The last 25 years have seen an unprecedented expansion of the concentrated legal authority exercised by intellectual property rights holders. This expansion has been driven by governments in the developed world and by international organizations that have adopted the maximization of intellectual property control as a fundamental policy tenet. Increasingly, this vision has been exported to the rest of the world.

Over the same period, broad coalitions of civil society groups and developing country governments have emerged to promote more balanced approaches to intellectual property protection. These coalitions have supported new initiatives to promote innovation and creativity, taking advantage of the opportunities offered by new technologies. So far, however, neither the substantial risks of intellectual property maximalism, nor the benefits of more open approaches, are adequately understood by most policy makers or citizens. This must change if the notion of a public interest distinct from the dominant private interest is to be maintained.

The next decade is likely to be determinative. A quarter century of adverse changes in the international intellectual property system are on the cusp of becoming effectively irreversible, at least in the lives of present generations. Intellectual property can promote innovation, creativity and cultural development. But an old proverb teaches that “it is possible to have too much of a good thing,” and that adage certainly applies here. The burden falls on public interest advocates to make a coordinated, evidence-based case for a critical reexamination of intellectual property maximalism at every level of government, and in every appropriate institutional setting, as well as to pursue alternatives that may blunt the force of intellectual property expansionism.

See the full text here.

I am at the Global Congress on Intellectual Property and the Public Interest. I am in two panels and leading a third, so it will be a busy week ahead. Check out the program.

We want to propose that an understanding of the control mechanisms within networks needs to be as polydimensional as networks are themselves.

Galloway, A. R., & Thacker, E. (2007). The exploit : a theory of networks. Minneapolis: University of Minnesota Press.

For this seventh Media in Transition conference, we focus directly on our core topic – the experience of transition.

Has the digital age confirmed and exponentially increased the cultural instability and creative destruction that are often said to define advanced capitalism? Does living in a digital age mean we may live and die in what the novelist Thomas Pynchon has called “a ceaseless spectacle of transition”? The nearly limitless range of design options and communication choices available now and in the future is both exhilarating and challenging, inciting innovation and creativity but also false starts, incompatible systems, planned obsolescence. How are we coping with the instability of platforms?

I will talk about:

Informal Media Economies – What Can We Learn from the Pirates of Yesteryear?, Bodo Balazs
A longer historical lens suggests that the current crisis of copyright, piracy, and enforcement has much in common with earlier periods of conflict among the different participants of the cultural ecosystem. From the early days of the book trade in the 16th century, cultural markets were shaped by several, competing forces: the Crown’s and the Church’s will to control the flow of ideas, publishers’ need to limit competition among themselves, the authors’ need for financial and political independence and the public’s want for cheap and easily accessible print materials. Several, often overlapping formal and informal arrangements have existed between these stakeholders to regulate the cultural field. One of the informal forces that shape cultural markets is what we call piracy. Piracy is the informal network of producers, distributors and sellers that operate beyond the formally regulated economy. The term piracy suggests illegality, but we stress on the informality of these networks, which include a wide variety of practices from the plainly illegal to those that are consciously opt not to rely on the formal regulatory structures to organize themselves. Informal economies are indeed alternatives to formally organized economies, and this alternativity is usually seen as a threat. I, however, would like to argue, that informal networks, piracy included, are not simply threats, but also offer opportunities to improve on formalized structures. This article argues that 300 years after the first formal copyright regulation, formal instruments regulating the production and flow of intellectual properties are still only one, out of many more-or-less formal arrangements that shape cultural markets.

I cordially invite you to the XVIII. International Book Festival, to the launch of my first book ‘Copyright Pirates’. The launch will take place on the 15th of Aprin, 3 PM in the Osztovits Levente hall.

The event will be in English!

New paper draft. please comment. PDF version here: bodo Sovereignty in the cloud_3_0

Wikileaks represents a new type of (h)activism, which shifts the source of potential threat from a few, dangerous hackers and a larger group of mostly harmless activists — both outsiders to an organization — to those who are on the inside. For insiders trying to smuggle information out, anonymity is a necessary condition for participation. Wikileaks has demonstrated that the access to anonymity can be democratized, made simple and user friendly.

Being Anonymous in the context of Wikileaks has a double promise: it promises to liberate the subject from the existing power structures, and in the same time it allows the exposure of these structures by opening up a space to confront them.  The Wikileaks coerced transparency, however,  is nothing more than the extension of the Foucauldian disciplinary power to the very body of state and government. While anonymity removes the individual from existing power relations, the act of surveillance puts her right back to the middle.

The ability to place the state under surveillance limits and ultimately renders present day sovereignty obsolete. It can also be argued that it fosters the emergence of a new sovereign in itself.  I believe that Wikileaks (or rather, the logic of it) is a new sovereign in the global political / economic sphere. But as it stands now, Wikileakistan shares too much with the powers it wishes to counter. The hidden power structures and the inner workings of these states within the state are exposed by another imperium in imperio, a secretive organization, whose agenda is far from transparent, whose members, resources are unknown, holding back an indefinite amount of information both on itself and on its opponents.

I argue that it is not more secretive, one sided transparency which will subvert and negate the control and discipline of secretive, one sided transparency, it is anonymity. The subject’s position of being “a multiplicity that can be numbered and supervised”, its state of living in a “sequestered and observed solitude” (Foucault 1979) can only be subverted if there is a place to hide from surveillance. I argue that maybe less, and not more transparency is the path that leads to the aims of Wikileaks.

Read the rest of this entry »

Barátaim!

Az igazat megvallva én örülök a mostani médiatörvénynek. Örülök neki, mert elkezdődött végre a beszélgetés arról, hogy mire is való a média, hogyan is működik az internet korában, milyen állapotban van a magyar sajtó, és hogyan lehetne a negyedik hatalmi ágat jobbá tenni. Őszintén szólva örülök a magánnyugdíjpénztárak államosításának is, mert így nem csak a magántulajdonról kell mindannyiunknak elgondolkodnunk, de arról is, hogy érdemes-e az államra bízni a jövőbeni jólétünket. Végre az is kiderül, hogy mire tartjuk az Alkotmánybíróságot, és hogy milyen intézményeket tartunk a köztársaság számára létfontosságúnak.

Talán ez a krízis kellett ahhoz, hogy ráébredjek, ráébredjünk arra, mi is a magunk felelőssége egy demokráciában. Az elmúlt 10-15  évben azt hittem, hogy ha teszem a dolgom, tisztességgel és becsülettel, akkor apránként ugyan, de majd minden egyre jobb lesz. Nem lett jobb, egyre rosszabb lett. Vártunk, várunk Brüsszelre, a Facebookos ismerősökre, a parlamenti ellenzékre, a civil szférára, az Alkotmánybíróságra, a Költségvetési Tanácsra, a harcos, autonóm médiára, az internet kollektív bölcsességére, és bíztunk benne, hogy ha probléma van, akkor ezek az erők majd mindent elrendeznek helyettünk. Ezek a pofonok kellettek, hogy ráébredjünk: a facebookos haverok csak ígérgetnek, Brüsszel túl messze van, az Alkotmánybíróságot, a médiát, a költségvetési tanácsot pedig a szemünk előtt belezték ki, tömték ki szalmával, tettek gombot a szeme helyére gondos preparátor kezek.

Az igazat megvallva én örülök a kormányzati ámokfutásnak, mert így végre tisztán látszik, mi is a mi felelősségünk, mi a mi tennivalónk, ha sorsunk jobbra fordulását reméljük. Mostanra kiderült: magunkra maradtunk. Magunk maradtunk, mi, az emberek, állampolgárok, és rajtunk kívül nincs senki más, akire számíthatnánk. Senki más, akit érdekelne a sorsunk, senki más, akinek fontosak lennénk. Magunk vagyunk, és csak magunkra számíthatunk, ha egy élhető országot szeretnénk. Úgy tűnik, hogy valamit elrontottunk, és most máshogy kell csinálnunk a dolgaink. De a mi felelősségünk, hogy a dolgok helyrejöjjenek.

A minap megértettem a berlini fal és a vasfüggöny lényegét. Megértettem, hogy miért kellettek ezek a szörnyűségek olyan sok évtizeden át. Megértettem, ahogy megértették a kommunista diktatúrák is: hogy ha nem akarják, hogy egyedül maradjanak a hagymázas, világboldogító lázálmaikkal, akkor bizony kell a fal, hogy az emberek ne tudjanak elmenni. Ha az emberek azt érzik, hogy pénzük, birtokuk után életüket, szabadságukat és a gondolataikat is magáénak akarja a hatalom, akkor gondolkodás nélkül odébb fognak állni. Elmennek, hogy ott élhessenek, ahol a hivatást megfizetik, ahol a magántulajdon szent, ahol a szólás szabad, ahol hagyják békén élni, dolgozni.

A minap olvastam, hogy soha még ennyi orvos nem akart külföldön dolgozni. A saját közgazdász egyetemi évfolyamomból is, aki tehette már külföldön dolgozik, tanít, kutat. De elmennek a kis kényszervállalkozások, szlovák rendszámmal furikáznak az autóink, és elmennek a multik is. Arra döbbentem rá, hogy a baráti beszélgetések hetek óra másról sem szólnak, mint hogy el innen. Mennek, mert a fal leomlott, és nincs semmi, ami arra tudná kényszeríteni őket, hogy itt maradjanak.

Én nem akarok elmenni. De nincs értelme úgy itt maradni, ahogy eddig voltunk itt. Nincs értelme kis kompromisszumokkal, ügyeskedve, túlélve, lavírozva, megalkudva, gyáván vagy hitevesztetten itt maradni. Őszintén szólva hálás vagyok azért, ami most velünk történik, mert végre felébredt bennem is a harci kedv, az állampolgári öntudat.

És most dühös vagyok. Őrülten dühös, hogy a hazám törvényhozásában nem hozzáértő képviselők nyújtanak be törvénytervezeteket, hanem mekk-mesterek és strómanok. Dühös vagyok, pokolian dühös, hogy aztán ezt névtelen, személyiség nélküli mamelukok akarat, vélemény és öntudat nélküli gépként meg is szavazzák. Elmondhatatlanul dühös vagyok, hogy érvek helyett blazírt hülyeségeket hallok, s közben bedől a forint, s rajtunk röhög a fél világ. Dühös vagyok borzalmasan dühös, hogy néhány senki miatt a hazámat kinevetik, leminősítik, becsmérlik és sarokba állítják Európában.  És közben nem értem, nem megy a fejembe, hogy az hogyan lehet, hogy  az otthoni pálinkafőzés egy jobbközép kétharmad számára fontosabb, mint az ügynöklisták nyilvánosságra hozása, és a kommunista múlt feltárása.

Honfitársaim!

A múltkori critical mass-en mellettem tekert egy árpád-sávos zászlót lobogtató bácsika. Valószínűleg szinte semmiben nem értenénk egyet egymással, de ott és akkor összekapcsolt minket az, hogy mindketten egy-egy bicikli nyergében ülve élveztük, hogy miénk a város. Amíg élek, emlékezni fogok erre a erre a bácsira és a találkozásunkra. Arra emlékeztet ő folyton, hogy legyen közöttünk bármekkora is a véleménykülönbség, vannak dolgok, amikben hasonlóak vagyunk. Hasonlítunk abban, hogy ez a hazánk. Hogy hiszünk a demokráciában, a magántulajdonban, abban, hogy mindenkinek joga van a véleményéhez, és nem kell féltenie a szabadságát a véleménye miatt. Hasonlítunk abban, hogy nem akarunk soha többet diktatúrában élni.

Én egy olyan országban reménykedtem eddig, ahol akkor is jó élni, ha az aktuális kormányával esetleg semmiben nem értek egyet. Lám, ide vezetett a puszta reménykedés. Nagyon sok munka vár arra, aki most nem megy el, hogy ez az álom megvalósulhasson. Mert, hogy egy lángoló tekintetű harcos fiatalembert idézzek 89 tavaszáról, Nagy Imre koporsója elől: „Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.” Nem tudom, hogy ami most van, pártállam-e. De abban biztos vagyok, hogy a köztársaság sorsa most rajtunk áll.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

“The hacktivism 1.0 was the activism of outsiders. Its organizing principle was to get outsiders into the territory of the other. Wikileaks, on the other hand, is an infostructure developed to be used by insiders. Its sole purpose is to help people get information out from an organization. Wikileaks shifts the source of potential threat from a few and dangerous hackers and a larger group of mostly harmless activists – both outsiders to an organization -, to those who are on the inside. For mass protesters and cyber activists anonymity is a nice, but certainly not an essential feature. For insiders trying to smuggle information out, anonymity is a necessary condition for participation. Wikileaks has demonstrated that the access to such features can be democratized, made simple and user friendly. Easy anonymity also radically transforms who the activist may be. It turns a monolithic, crystal clear identity, defined through opposition into something more complex, multilayered, hybrid, by allowing the cultivation of multiple identities, multiple loyalties.  It allows those to enter the activist scene, who do not want to define themselves – at least not publicly – as activist, radical or oppositional. The promise – or rather, the condition – of Wikileaks is that one can be in the inside and on the outside at the same time. Through anonymity the mutually exclusive categories of inside/outside, cooption/resistance, activism/passivity, power/subjection can be overridden and collapsed.”

excerpt from my upcoming publication on wikileaks, freedom and sovereignty in the cloud.

1. I defended my PhD dissertation yesterday with distinction. Hurray!
2. Stanford University Center for Internet and Society accepted me as a Non-residential Fellow. I will be in great company. I am proud and excited!

wikileakistan – Google Search

8 results (0.09 seconds)

Did you mean: wikileaks  

wikileakistan – Google Search

Did you mean: wikileaks  
►

Search Results

If you are in Budapest on the 13th of December, I would like to invite you to the public debate of my PhD dissertation.

The topic of the dissertation is the role of copyright pirates in the cultural ecosystem. You can read a short summary here.

Time and date: December 13, 2010, 2 PM.

Location: Eötvös Lóránd University, Budapest, Múzeum krt 4. Building D, Room -114.

I was an invited speaker at an international conference. The conference is on the future of cultural cities. Pécs is the European capital of culture in 2010 with huge infrastructure investments, rich programs and serious conflicts between political parties, private interests and civil society over who gets to do what. The conference asked the following questions: What are the main issues of culture-led development at the end of the decade? Where is  culture located and how can it be used in architectural, policy and management models? What is the role of culture-led development in small cities and on the peripheries?

The program is wonderful, peppered with people like Christophe Girard, Matej Bejenaru, John Belchem, Bryan Boyer, Marcus Foth, Hartmut Haussermann, Bas van Heur, Sabine Knierbein,  Bert van Meggelen, Domenico Patassini, Fabrice Raffin, Dominique Rouillard, Richard Russell, Nada Svob-Dokic, Jakub Szczesny, Szolkolai Zsolt, Takács József, Martijn de Waal.

My talk was in the Infrastructure, technology and urban culture section. I was talking about the infrastructures that are necessary to refound a city in the dataspace.

Here is the prezi of the talk.

Michael F. Brown a couple of years ago asked the question: who owns native culture. The conflict he described centered around the place of native American artifacts in US public museums, and the right of Native Americans for self-determination over their representation as well as the material fate of artifacts that once belonged to them, as a cultural group.

I now want to raise a similar question: who owns digital native culture? If the local audiovisual heritage is accessible only thorugh YouTube, if local digital identities and social connections are stored by Facebook, if local tastes are better known by Amazon and last.fm than by anyone else, and if all of these critical infrastructures are beyond the reach of not  only individuals but for groups, nations as well, that what happens to the digital self-determination?

Everyone now is preoccupied with the privacy scandals of Facebook. That conflict is between a company and the individual. I would like to reframe that conflict by putting the group in focus, and ask: what happens to local cultures if the infrastructures they use to create, reproduce, maintain, archive their individual and group identities are not owned and/or controlled by them, in fact they have no say in the fate of the data, digital being is all about.

Read the rest of this entry »

english

sakéldk aélskd aéls kdélsad flkdsjf élskd félskdaf élksjda félksajd félksadj félsakdjf éslkdj félksdajf élksadj félksadj félksad jfélksadj félksdajf élksadj félksdajf élksadj félksajd flksadj félksad jfélksadj félksad jfélksadj félksajdf élksadjf élksadj félksadj félskadj félksdaj félksdaj félksdaj félksdaj félskda jfélsakd jfélskdajf élskdajf élkdsa jfélsakd jfélksda jfélkdsa jfélskda jfélksad jfélsakd jfélskda jfélkdsa jféldskjf élkdsjf éiwea foiewf élkwjeaféoiwae jfélkwej féoiwe jféwkef sakéldk aélskd aéls kdélsad flkdsjf élskd félskdaf élksjda félksajd félksadj félsakdjf éslkdj félksdajf élksadj félksadj félksad jfélksadj félksdajf élksadj félksdajf élksadj félksajd flksadj félksad jfélksadj félksad jfélksadj félksajdf élksadjf élksadj félksadj félskadj félksdaj félksdaj félksdaj félksdaj félskda jfélsakd jfélskdajf élskdajf élkdsa jfélsakd jfélksda jfélkdsa jfélskda jfélksad jfélsakd jfélskda jfélkdsa jféldskjf élkdsjf éiwea foiewf élkwjeaféoiwae jfélkwej féoiwe jféwkef sakéldk aélskd aéls kdélsad flkdsjf élskd félskdaf élksjda félksajd félksadj félsakdjf éslkdj félksdajf élksadj félksadj félksad jfélksadj félksdajf élksadj félksdajf élksadj félksajd flksadj félksad jfélksadj félksad jfélksadj félksajdf élksadjf élksadj félksadj félskadj félksdaj félksdaj félksdaj félksdaj félskda jfélsakd jfélskdajf élskdajf élkdsa jfélsakd jfélksda jfélkdsa jfélskda jfélksad jfélsakd jfélskda jfélkdsa jféldskjf élkdsjf éiwea foiewf élkwjeaféoiwae jfélkwej féoiwe jféwkef sakéldk aélskd aéls kdélsad flkdsjf élskd félskdaf élksjda félksajd félksadj félsakdjf éslkdj félksdajf élksadj félksadj félksad jfélksadj félksdajf élksadj félksdajf élksadj félksajd flksadj félksad jfélksadj félksad jfélksadj félksajdf élksadjf élksadj félksadj félskadj félksdaj félksdaj félksdaj félksdaj félskda jfélsakd jfélskdajf élskdajf élkdsa jfélsakd jfélksda jfélkdsa jfélskda jfélksad jfélsakd jfélskda jfélkdsa jféldskjf élkdsjf éiwea foiewf élkwjeaféoiwae jfélkwej féoiwe jféwkef sakéldk aélskd aéls kdélsad flkdsjf élskd félskdaf élksjda félksajd félksadj félsakdjf éslkdj félksdajf élksadj félksadj félksad jfélksadj félksdajf élksadj félksdajf élksadj félksajd flksadj félksad jfélksadj félksad jfélksadj félksajdf élksadjf élksadj félksadj félskadj félksdaj félksdaj félksdaj félksdaj félskda jfélsakd jfélskdajf élskdajf élkdsa jfélsakd jfélksda jfélkdsa jfélskda jfélksad jfélsakd jfélskda jfélkdsa jféldskjf élkdsjf éiwea foiewf élkwjeaféoiwae jfélkwej féoiwe jféwkef