This Kat sometimes wonders whether every big copyright dispute these days seems to have a major political or philosophical subtext to it — an example of which can be found below. From guest contributor Emma Perot comes this appraisal of a dispute (reported on TorrentFreak here) between a giant publisher of valuable and useful scholarly material on the one hand, and those who seek access to that same information on the other. Writes Emma: In a Robin Hood-like manner, Sci-Hub.org has been providing academic articles to researchers in the science and technology community free of charge since 2011. Now Elsevier, one of the largest academic publishers, is seeking to put an end to this open access model. Elsevier publishes over 2,000 journals and has an income of more than US$1 billion. Wielding its dominance in the research community, Elsevier charges US$30 to access an article. This is a staggering price when you consider how many articles are needed in order to undertake significant research. In the UK, universities generally pay subscriber fees so that students and staff can access journals. However, this is not the case for everyone. Alexandra Elbakyan is one researcher who could not access Elsevier’s journals because the University of Kazakhstan did not subscribe to the service. In order to progress with her research project, she found forums that facilitated the sharing of articles for free. Elbakyan realised that there were many others like herself who were jumping through hoops for their research. From this necessity sprang the creation of Sci-Hub.org which collects journal articles and makes them available to the public without charge. The problem that SciHub is now facing is that the copyright of many of the articles they have published vests in Elsevier. As stipulated by the terms and conditions of publication, authors assign their exclusive rights (s.106 U.S. Copyright Act 1976) to the publisher. As such, Elsevier is entitled to charge whatever access fee they desire, or to restrict access all together. By reproducing these articles without Elsevier’s permission, Sci-Hub is infringing Elsevier’s copyright and is likely to lose the case against it. Nonetheless, Elbakyan is insistent on fighting for continued open access as she believes that “Everyone should have access to knowledge regardless of their income or affiliation”. The author is sympathetic to Elbakyan’s stance and believes that her moral argument is compelling, if not viable under the current capitalist regime. The history of copyright protection reveals an idealistic beginning which better accords with Elbakyan’s philosophy. Copyright protection in the U.S has a foundation in s.8 of the U.S. Constitution which states that “The Congress shall have power … to promote the progress of science and useful arts, by securing for limited times to authors and inventors the exclusive right to their respective writings and discoveries.” This clause underpins copyright with utilitarianism by providing an incentive of control to authors. The purpose of this control is to encourage (but not guarantee) the creation of products which will contribute to the growth of society. The main criticism of the incentive theory is that people create works even in the absence of intellectual property protection. This seems apparent on the facts before us as authors who publish with Elsevier surrender their copyright protection at the first possible opportunity. Even if the control incentive (there are many other forms of incentive such as reputation building, money, and pure interest) were necessary to encourage research, the utilitarian philosophy does not bode well in a capitalist society where publishers such as Elsevier operate to make a profit rather than to further the altruistic goal of disseminating information. Pay wall or ordinary wall? They’re all the same to Hubert Different approaches can be taken to overcome the barriers presented by legal paywalls. One such approach is to publish in independent, open access journals. The problem with this is that researchers want the benefit of the prestige associated with well-established, peer-reviewed journals. While this may seem like an egotistical issue, researchers spend years trying to develop a reputation of excellence in order to be presented with more opportunities for advancement. Publishing in a well-respected journal ensures quality control standards have been met, thus validating the article. This is particularly so in the science world where research often requires funding to access lab facilities and equipment. Alternatively, researchers could boycott publishers such as Elsevier with the aim of reducing access fees. The Cost of Knowledge, which encourages publishing in open access journals, is currently doing this and has attracted over 15,000 signatures to date. Signatories agree not to publish or perform editorial work for Elsevier’s journals. The success

Source: The IPKat: Paywalls and Robin Hoods: the tale of Elsevier and Sci-Hub.org

Newsmax reports that according to according to KRC Research about 64 percent of Americans familiar with Snowden hold a negative opinion of him. However 56 percent of Americans between the ages of 18 and 34 have a positive opinion of Snowden which contrasts sharply with older age cohorts. Among those aged 35-44, some 34 percent have positive attitudes toward him. For the 45-54 age cohort, the figure is 28 percent, and it drops to 26 percent among Americans over age 55, U.S. News reported. Americans overall say by plurality that Snowden has done "more to hurt" U.S. national security (43 percent) than help it (20 percent). A similar breakdown was seen with views on whether Snowden helped or hurt efforts to combat terrorism, though the numbers flip on whether his actions will lead to greater privacy protections. "The broad support for Edward Snowden among Millennials around the world should be a message to democratic countries that change is coming," says Anthony D. Romero, executive director of the American Civil Liberties Union. "They are a generation of digital natives who don’t want government agencies tracking them online or collecting data about their phone calls." Opinions of millennials are particularly significant in light of January 2015 findings by the U.S. Census Bureau that they are projected to surpass the baby-boom generation as the United States’ largest living generation this yea

via Except For Millennials, Most Americans Dislike Snowden – Slashdot.

As former CIA officer John Stockwell observed both large corporations and intelligence services are “vigorously committed to supporting the system.” Another former CIA officer, Philip Agee, explained this dynamic more bluntly, stating that the intelligence services are the “logical, necessary manifestations of a ruling class’s determination to retain power and privilege.” These assertions have been rigorously documented by activists like William Blum and filmmakers like Scott Noble.In a nutshell, US intelligence pursues the interests of private capital. Snowden indicated as much in an open letter to Brazil. He warned, in no uncertain terms, that the surveillance state has little to do with preventing terrorism and that instead it was focused on “economic spying, social control, and diplomatic manipulation.” There’s no doubt whom this sort of activity actually benefits.

via Forgetting the Lesson of Cypherpunk History: Cryptography Is Underhanded.


Hiba csúszott a másolásba


A tiltakozás minden várakozást felülmúlt, ám a kormány nemcsak ezért követett el hibát az új közteher tervével. Az internetadó sokkal kényesebb téma annál mint, ahogy azt Orbán Viktor elképzelte, nála sokkal nagyobbaknak és erősebbeknek is beletört már a bicskája.


Az október 21-én bemutatott adótörvény-tervezet (T/1705) 148-151 paragrafusai a távközlési adóról szóló 2012 . évi LVI . törvény rendelkezéseit terjesztik ki az internetszolgáltatókra. Ennek értelmében az a szolgáltatást igénybe vevő előfizetők, magánszemélyek és gazdasági társaságok, minden gigabájtnyi adatforgalmuk után 150 forintnyi adót kötelesek fizetni, mely adó, gazdasági társaságok esetében a társasági adó mértékével csökkenthető.

Hétfői lapzártánk idején úgy fest a helyzet, hogy e tervezet lett az a bizonyos utolsó csepp, ami a kormánnyal szembeni eddig alig látható elégedetlenséget átlökte azon a ponton, ami az elégedetlenkedő Facebook aktivitást a bevert ablakoktól elválasztja. Talán azért, mert az alaptörvénnyel, a bankadóval, az egykulcsos szja-val, a felsőoktatásból való forráskivonással, és az összes többi, az ország rövid- és hosszú távú sorsát, sikerességét, versenyképességét negatívan érintő intézkedéssel szemben az internetadó mindenki számára tisztán érthető fenyegetés. Ezzel ugyanis pontosan kiszámolható költsége lett minden Facebookon elvert órának, minden kiskutyás Youtube videónak, minden nagyfelbontású, erotikus műalkotás megtekintésének.

ʘ _

Pedig az internet megadóztatása minden csak nem egyszerű téma. A digitális világ felnőtté válásának legárulkodóbb jele a formális állami figyelem kiterjedése az addig ellenőrzés nélkül zajló tevékenységek egyre nagyobb szeletére. Az állam nyilvántartja, szabályozza, és végül meg is adóztathatja azokat az online világhoz köthető tevékenységeket, amik eddig nem voltak számára láthatóak vagy érdekesek. A téma időszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy mind az Európai Bizottság (EB), mind a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) magas szintű szakértői munkacsoportokat jelölt ki a digitális világ adózási kérdéseinek áttekintésére – az EB munkacsoportja májusban küldte el jelentését Manuel Barrosónak.

Az internet megadóztatása nem Orbán Viktornak jutott először az eszébe. Olyannyira nem, hogy mára kifinomult tipológiája van a lehetséges internetadóknak. A hozzáférési adót egyes kapcsolatokra vetnék ki, a távközlésit a távközlési szolgáltatók forgalma vagy nyeresége alapján, a bitadót az interneten forgalmazott adatmennyiségre (ilyen a magyar javaslat is), míg a sávszélesség adót – természetesen – az internet-kapcsolat sávszélessége alapján állapítanák meg. De létezik az email adó is fogalma is, a küldött és forgalmazott levelek száma alapján, ez támogatói szerint a spammerek elleni legjobb fegyver lehetne. És persze megadóztatható az interneten keresztül vásárolt áru és szolgáltatás, az online végzett (alkalmi) munka, vagy az online piactereken keresztül szerzett jövedelem.

Az internetes kereskedelem megadóztatása mára bevett gyakorlat. Ma már a legtöbb online vásárolt termék és szolgáltatás árában benne foglaltatik a vevő lakhelye alapján megállapított mértékű „sales tax”, az a forgalmi adó, amit az adott államban tartózkodó vevőnek akkor is meg kell fizetnie, ha olyan eladótól vásárolt az interneten keresztül valamit, aki az államban nincs letelepedve. Egyre több ország adóhivatala kíséri különös figyelemmel az online piactereken árusítókat, és azt, hogy az ott keletkező bevételek szerepelnek-e a kereskedők személyi jöveledemadó bevallásában. Bár a legtöbb fogyasztó érthető módon nem örül, hogy immár az internetes vásárlásai után is meg kell fizetnie a forgalmi adót, és az online tevékenységből származó jövedelem sem tisztán zsebbe megy, mégis ezek az adónemek viszonylag fájdalommentesek, mert csupán annyi történik, hogy az online tranzakciókra is érvényesek a fizikai világban már megszokott és elismert szabályok.


Az internetes előfizetés és/vagy adatforgalom megadóztatása némileg problémásabb eset. Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) már 1999-ben javaslatot tett egy, a felhasználók által küldött emailek száma alapján kivetett globális adóra, amiből a fejlődő országok fejlesztési programjait finanszírozta volna. Az ötlet 3 napot élt. 2010-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vetette fel a forgalom globális megadóztatásának lehetőségét, így teremtve forrást többek között gyógyszerkutatásokra, és –fejlesztésekre – az elképzelés viszont eleve halva született. Az USA viszont már 1998-ban felismerte, hogy az adóztatás csábító lehetősége komoly veszélyt jelenthet az internet elterjedésére. A kísértéstől az Internet Tax Freedom Act (ITFA), az internet adómentességét biztosító törvény elfogadásával szabadult meg, ami szövetségi, állami és helyi szinten egyaránt megtiltotta új internetre vonatkozó adók kivetését. A tilalom egyaránt vonatkozik az előfizetésre, a forgalomra, sávszélességre és a küldött (és fogadott) emailek száma alapján megállapított adókra. Az ITFA ugyan érvényben hagyta a törvény elfogadása előtt megállapított internetadókat – ezért fizetnek Texasban havi 2-3 dollárnyi netadót az előfizetők –, időről-időre érvényét veszti, úgyhogy meg kell újítani, de mindeddig komoly, mindkét politikai oldalon átívelő támogatás biztosította a fennmaradását. Az elmúlt 16 évben az amerikai törvényhozás négyszer hosszabbította meg a törvényt, legutóbb 2014. november 1-ig.

A megújítást megelőző vitában, 2014 nyarán felmerült, hogy állandó törvénybe iktassák az adóztatás tiltását. Az ötlet ugyan csont nélkül átment az amerikai szövetségi törvényhozás képviselőházán, de komoly vita indult az adóztatás tiltásának indokoltságáról. A vitában az egyik oldalon azok állnak, akik szerint az internet megadóztatása olyan kritikus erőforráshoz nehezítené meg a hozzáférést, amit emberek milliói használnak nap mint nap arra, hogy boldoguljanak, tanuljanak, gazdagodjanak, vagy csak szimplán éljék az életük. Az amerikai érvek érdemben nem különböznek az internetadó magyar kritikusainak érveitől: a drágább internet növeli a digitális szakadékot, a lemaradást, elfojtja az innovációt. Az adók bevezetését támogatók szerint azonban az internet elterjesztésében kulcsszerepet játszó adómoratórium ideje lejárt. Az internet annyira a hétköznapok részévé vált, hogy elterjesztéséhez nincs már szükség kedvezményre, miközben a tilalom súlyos dollár milliárdoktól fosztja meg a kormányzatot.

Az ideiglenes törvény három nappal az USA kongresszusi választások napja előtt lejár. Újbóli meghosszabbítása ebben a pillanatban legalább olyan bizonytalan, mint az adómoratórium állandó törvénybe iktatása, mert felbomlani látszik a javaslatot támogató kétpárti koalíció.

Európában az internetadó ötlete először 2008 januárjában, Franciaországban merült fel. A Nicolas Sarkozy által kezdeményezett átfogó közszolgálati médiareform kitiltotta a reklámokat a közszolgálati csatornákról, és az így kieső bevételt egyrészt a kereskedelmi adók reklámbevételeinek megadóztatásával, másrészt a távközlési szolgáltatókra, így a telefon-, a kábel- és az internetszolgáltatókra kivetett adókkal tervezte pótolni. Az első tervek az előfizetőnként megállapított adóról szóltak, ami nemzetközi botrányt kavart, és a javaslat végül az árbevétel százalékában megállapított adóra finomodott. Ez a megoldás azonban az Európai Bizottságnál verte ki a biztosítékot. Az EB kötelezettségszegési eljárás keretében ugyan megállapította a távközlési szolgáltatásokra kivetett extra díj közösségi szabályozással való ütközését, és felkérte Franciaországot díj kivezetésére, ám érdemi lépést azóta sem tett. Hacsak a Francois Holland vezette közmédia-ellenreform nem lép ez ügyben, a távközlési adó marad, annak ellenére, hogy a bevételek jelentősen elmaradnak a tervezettől.

Alig három hónappal a Sarkozy féle javaslat nyilvánosságra kerülése után, 2008 áprilisában az akkori MSZP-SZDSZ kormány kulturális miniszterének, Hiller Istvánnak támadt az ötlete, hogy a Nemzeti Kulturális Alap kasszájának feltöltésére 0.8%-os kulturális járulékot vetett volna ki az internet- és a mobiltartalom szolgáltatásokra. A sok szempontból a francia modellt tükröző javaslat azonban, szemben Sarkozy reformjával, viszonylag hamar elvérzett az akkor ellenzékben lévő Fidesz, az internetezők, és a járulékfizetés alanyaiból álló lobbycsoportok támadásának köszönhetően.

Mindeközben folyamatosan napirenden van, nem csak az USA-ban, de az ENSZ távközlés-szabályozásért felelős szervezetében, a Nemzetközi Távközlési Unióban is a nagy forgalmat generáló, zömmel amerikai online szolgáltatók (Google, Apple, Netflix, Facebook stb.)„megadóztatása”.  Az idézőjelet az indokolja, hogy az adatforgalom alapján számolt díjat nem egyes államok vetnék ki, hanem a távközlési szolgáltatók tartanak igényt rá. A netes infrastruktúra fejlesztésébe milliárdokat fektetők hosszú ideje panaszkodnak amiatt, hogy míg az egyéni előfizetők egyre több, nagy adatforgalmat generáló online szolgáltatást használnak, addig az ilyen szolgáltatásokat kínáló cégek nem járulnak hozzá az színvonalas működtetéshez, azaz a távközlési infrastruktúra fejlesztésének költségeihez. A szolgáltatók azt szeretnék, ha külön díjakat számíthatnának fel az ilyen szolgáltatókkal szemben. Akik viszont érthetően húzódoznak attól, hogy fizessenek az általuk forgalmazott adatmennyiség után. Érdekeik ezen a ponton egybe esnek a „hálózati semlegességért” küzdő aktivisták érdekeivel, akik szerint a digitális innováció legfontosabb feltétele, hogy minden internethasználó, legyen az kicsi vagy nagy, ugyanazokkal a feltételekkel juthasson el az összes többi, hálózatra csatlakozó felhasználóhoz.


Pusztán technikai szempontból az internet megadóztatásának bizonyos formái igencsak vonzó bevételi forrást jelenthetnek pénzzavarral küzdő kormányok számára. A kutatások szerint az internet-hozzáférés, és a különféle online szolgáltatások kereslete kezdetben igen érzékeny az árváltozásra, azaz egységnyi árnövekedés egységnyinél nagyobb keresletcsökkenést eredményez. De a fejlettség egy pontján a kereslet érzéketlenné, árrugalmatlanná válik: hiába növekedik az ár, az emberek nem akarnak, vagy nem tudnak kevesebbet fogyasztani az internetből. Egy, az Infrapont tanácsadó cég által elvégzett magyarországi kutatás alapján a vezetékes szélessávú piac 2009-ben már megközelítette ezt a határt, ami nem meglepő. Akinek egyszer az életévé vált, hogy az interneten intézi a pénzügyeit, azon keresztül végzi a munkáját, tartja a kapcsolatot a szeretteivel és tájékozódik, aligha fog visszaszokni a sárga csekkre, a postai borítékra, és a Magyar Televízió esti híradójára.

Egy, az internet-kapcsolatokra – és nem a forgalomra – kivetett adó tehát bár minden bizonnyal lefojtaná az internet penetráció növekedését és az új típusú hozzáférések (mobilnet, IPTV, internet-of-things) elterjedését, de talán nem vetné vissza a már létező vezetékes-internet előfizetések számát, és az emberek kénytelen-kelletlen, de elfogadnák az áremelkedést.

Ezzel szemben a fogyasztókra, és az online szolgáltatókra egyaránt kivetett, forgalom alapú adó minden bizonnyal jelentős piactorzító hatással bír. A fogyasztói oldalon már másnap beárazhatóvá váltak az online létezés egyes aspektusai (lásd keretes árlistánkat), és a kutatások alapján az is tudható, hogy szemben az előfizetéssel, az internet használat igencsak érzékeny a forgalom­függő költségekre. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztás arányában növekvő költségek hamar arra kényszeríthetik az netezőket, hogy a szükséges minimumra korlátozzák az internet-használatot. Ez nem csak a YouTube videó nézegetéssel vagy Facebookozással eltöltött időre vonatkozik, az online adóbevallástól a legális zenei és filmszolgáltatások használatán át át a szoftverek naprakészen tartásáig mindenre.

Ami az otthoni internetezőkkel kapcsolatban negatív hatásként elmondható, halmozottan érvényes azokra a cégekre, akik magyarországi szerverekről próbálnak online szolgáltatást üzemeltetni. Gondoljuk csak bele, hogy az indavideó magyar filmeket elérhetővé tevő szerverei, az audiovizuális tartalmakat elérhetővé tevő online sajtótermékek vagy a magyar kormányzat által más alkalmakkor világrengető sikerként kommunikált budapesti startup vállalkozások mekkora adatforgalmat generálnak nap mint nap, és az adó mennyivel dobná meg a budapesti székhelyfenntartás költségeit! Bár a tervezet szerint számukra az adó a befizetett társasági adóval csökkenthető, de ez aligha vigasz azoknak, akik a nyereségessé válás előtt álló startupként, vagy – mint a Wikipédia – nyereségre nem is törekvő nonprofitként próbálnának nagy adatigényű szolgáltatást üzemeltetni. A tőke és a munkaerő szabad áramlása elől épp az Európai Uniós tagságunkkal omlottak le az akadályok, és az itt megtelepült innovatív digitális vállalatoknak egy ponton túl lehet, hogy jobban megéri Pozsonyban vagy Nagyváradon irodát fenntartani, mint Budapesten, és ezt a folyamatot legfeljebb még a vasfüggöny újbóli felhúzásával, az Unióból való kihátrálással sem lehet megakadályozni.

Nehéz lenne felbecsülni, hogy vajon az internetadó nagyobb károkat okozna-e az országnak, mint a felsőoktatás kizsigerelése, a közmédiába feleslegesen ölt milliárdok, a magánnyugdíjpénztári vagyon elherdálása, vagy épp az adóhivatali vezetők által koordinált adócsalás és korrupció. Valamiért mégis ez akadt be annak a tömegnek, mely adófizetőként tétlenül szemlélte az adója elherdálását, diplomásként az alma matere kiherélését, leendő nyugdíjasként a nyugdíjrendszer összeomlását, betegként az orvosok elvándorlását. Noha az internetadó nem különbözik bármelyik más, hasonlóan kártékony szektorális különadótól, e téma képes a sokszázezres magyar internetnetező társadalom és a sokmilliárdos forgalmú informatikai ipar szereplőjének alkalmi koalícióját kikényszeríteni.


Az eddig kivetett ágazati különadók legtöbbje az állampolgárok kaján kárörömével találkozott, miközben az alkotmány átírása, az oktatás kibelezése, a társadalmi egyenlőtlenségek növelése elleni állampolgári tiltakozásokat a gazdasági szereplők figyelték néma közönnyel. Az is kiderült, hogy külön-külön a két érdekcsoport nehezen jut az Orbán-rezsimmel szemben bármire. A hús utcára vonuló irdatlan tömege önmagában nem garancia semmilyen sikerre, ahogy az iparági ellenlobbik és tiltakozások is hatástalanok, ha nem áll mögöttük széleskörű társadalmi konszenzus.

Az internetes szabadságjogokról talán joggal gondolja azt a legtöbb politikus, hogy nem befolyásolják érdemben egyetlen választás kimenetelét sem. Nehezebb azonban az utcán vonulgató kisebb-nagyobb tömegeket ignorálni akkor, ha közben fajsúlyos piaci szereplők is beállnak a tiltakozók mögé. Az elmúlt évek internetes, internetért létrejött mozgalmainak sikerét elemezve megállapítható, hogy a számtalan egyéni felhasználó, néhány multi milliárd dolláros forgalmat bonyolító új internetes vállalkozás, és az online sajtó szereplőiből álló adhoc koalíciók képesek sikerrel megvédeni az internetet az állami beavatkozástól. Amerikában a SOPA/PIPA törvényjavaslatot, Európában az ACTA egyezményt sikerült megtorpedóznia az online aktivistáknak, mindkettő a szerzői jogok védelmére hivatkozva vezetett volna be az internet szabadságát korlátozó szabályokat.

Úgy tűnik, hogy az internetadó ötlete egyedülálló módon egyszerre mozgat meg egy nagyobb állampolgári tömeget, egy jól szervezett iparági érdekcsoportot és a teljes online médiát, hogy Neelie Kroesről az Európai Bizottság digitális területért felelős leköszönő alelnökéről ne is beszéljünk. Az tiltakozásban végre egymásra találtak a politikai érdekérvényesítés sikere szempontjából kulcsfontosságú szereplők. Mire ez a cikk az utcára kerül, már az is kiderült, erősebbek-e így együtt, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere.

Bodó Balázs

Is Public Debate of Trade Agreements Against the Public Interest?

Posted by timothy on Sunday November 02, 2014 @03:28PM

from the you-can-discuss-it-afterwards dept.

onproton writes The Trans Pacific Partnership (TPP), currently being negotiated in secret, has been subject to numerous draft leaks that indicate these talks are potentially harmful to everything from public health to internet freedom. So why isn’t the public involved, and why are the terms of the agreement being debated behind closed doors? According to New Zealand’s current Trade Minister, Tim Groser, full disclosure of what is being discussed would likely lead to “public debate on an ill-informed basis before the deal has been done.” Leaving one to question how revealing the full context and scope of the agreement talks would lead to an increase in misinformation rather than clarity.

via Is Public Debate of Trade Agreements Against the Public Interest? – Slashdot.

My work—which involved interviews with file sharers as part of a dissertation in Social Anthropology—has focused on the strong non-economic undercurrent to participation in file sharing networks, ranging from the greater sense of agency and freedom they provided in an expanding cultural universe to their role as a perceived alternative to the ongoing Greek delegitimation of most social and political institutions. Freedom of expression, freedom to communicate, access to knowledge and information, excitement at the rediscovery and “rebirth” of old and rare works… All have figured as important motives for engagement with P2P networks. So too do perceptions of the lack of formal infrastructure and institutions for supporting cultural creativity; the successive shrinking of the welfare state; and the ongoing political crisis, shaped by scandals, nepotism and patronage relations. Within this context, P2P networks represent a form of self-organization and reconfiguration of social life outside established channels that has proved both valuable and—for some—inspirational in the context of the larger Greek crisis.

For some Greek youth, especially, the growth of P2P networks in Greece crystallized aspects of their broader social and political disaffection. Since 2008, P2P culture has merged with wider forms of political and sociocultural critique from all sides of the political spectrum. During the riots of December 2008, a popular Greek P2P tracker published a manifesto in which envisioned a full spectrum of social demands, from the development of alternative sources of energy; to free education, health care and public transportation; to the abolition of the anti-riot police units used to suppress protests; to the “copyleft of all spiritual and informative material.”

via File Sharing and the Greek Crisis » infojustice.

The Art of Unblocking Websites Without Committing Crimes | TorrentFreak.

Last month UK police took down several torrent site proxies and arrested their owner. Now a UK developer has created a new & free service that not only silently unblocks any website without falling foul of the law, but one that will eventually become available to all under a GPL 3.0 license.

networkThe blocking of sites such as The Pirate Bay, KickassTorrents and Torrentz in the UK led to users discovering new ways to circumvent ISP-imposed censorship. There are plenty of solutions, from TOR and VPNs, to services with a stated aim of unblocking ‘pirate’ sites deemed illegal by UK courts.

Last month, however, dozens of these went offline when the operator of Immunicity and other related proxy services was arrested by City of London Police’s Intellectual Property Crime Unit. He now faces several charges including breaches of the Serious Crime Act 2007, Possession of Articles for Use in Fraud, Making or Supplying Articles for use in Frauds and money laundering.

While it’s generally accepted that running a site like The Pirate Bay is likely to attract police attention, merely unblocking a domain was not thought to carry any such risk. After all, visitors to torrent sites are just that, it’s only later on that they make a decision to infringe or not.

In our earlier article we discussed some of the possible reasons why the police might view “pirate” proxies to be illegal. However, there are very good arguments that general purpose proxies, even ones that are expressly setup to bypass filtering (and are able to unblock sites such as Pirate Bay), remain on a decent legal footing.

One such site is being operated by Gareth, a developer and networking guru who grew so tired of creeping Internet censorship he began lobbying UK MPs on the topic, later moving on to assist with the creation of the Open Rights Group’s Blocked.org.uk.

After campaigning and documenting Internet censorship issues for some time, Gareth first heard of last month’s proxy arrest during a visit to the United States.

“I was at DefCon in Las Vegas when the news of the Immunicity arrest reached me and I realized that for all my volunteer work, my open source applications, operation of Tor relays, donations and letters to MPs to highlight/combat the issues with Internet censorship, it was not enough,” the developer told TorrentFreak.

“I felt that this issue has moved from a political / technical issue to one about personal liberty and Internet freedom. e.g. first they came for the ‘pirate proxies’, then the Tor operators, then the ISPs that don’t censor their customers. The slippery slope is becoming a scary precipice.”

Since his return to the UK, Gareth has been busy creating his own independent anti-censorship tool. He’s researched in detail what happened to Immunicity, taken legal advice, and is now offering what he hopes is an entirely legal solution to website filtering and subsequent over-blocking (1)(2).

“Unlike Immunicity et al I’m not specifically building a ‘Pirate Proxy’. Granted people might use this proxy to navigate to torrent websites but were I to sell a laptop on eBay that same person may use it for the same reasons so I see no difference,” he explains.

“In fact Section 44, subsection 2 of the Serious Crimes Act 2007 even states [that an individual] is not to be taken to have intended to encourage or assist the commission of an offense merely because such encouragement or assistance was a foreseeable consequence of his act.”

The result of Gareth’s labor is the anti-censorship service Routing Packets is Not a Crime (RPINAC). People who used Immunicity in the past should feel at home, since RPINAC also utilizes the ability of popular browsers to use Proxy Auto-Config (PAC) files.

In the space of a couple of minutes and with no specialist knowledge, users can easily create their own PAC files covering any blocked site they like. Once configured, their browser will silently unblock them.

Furthermore, each PAC file has its own dedicated URL on RPINAC’s servers which users can revisit in order to add additional URLs for unblocking. PAC ‘unblock’ files can also be shared among like-minded people.

“When someone creates a PAC file they are redirected to a /view/ endpoint e.g. https://routingpacketsisnotacrime.uk/view/b718ce9b276bc2f10af90fe1d5b33c0d. This URL is not ephemeral, you can email it, tweet it (there is a tweet button on the left hand side of the site) etc and it will provide the recipient with the exact same view.

“It’ll show which URLs are specified to be proxied, which have been detected as blocked (using the https://blocked.org.uk database) and if the author passed along the password (assuming the PAC was password protected) they can add or remove URLs too,” Gareth explains.

“Each view page also has a comments section, this could allow for a small collection of individuals to co-ordinate with a smaller subset of password possessing moderators to create a crowd sourced PAC file in an autonomous fashion. There is also a ‘Clone’ button allowing anybody to create their own copy of the PAC file with their own name, description and password if the PAC file they’ve received isn’t quite what they need.”

This user-generated element of the process is important. While dedicated ‘pirate’ proxy sites specifically unblock sites already deemed illegal by the UK courts (and can be deemed to be facilitating their ‘crimes’), RPINAC leaves the decision of which sites to unblock completely down to the user. And since no High Court injunction forbids any user from accessing a blocked domain, both service and user remain on the right side of the law.

In terms of use, RPINAC is unobtrusive, has no popups, promotions or advertising, and will not ask for payment or donations, a further important legal point.

“To avoid any accusations of fraud and to avoid any tax implications RPINAC will never ask for donations,” the dev explains. “The current platform is pre-paid for at least a year, the domain for 10. At a bare minimum PAC file serving and education for creating local proxies will continue indefinitely.”

Finally, Gareth notes that without free and open source software his anti-censorship platform wouldn’t have been possible. So, in return, he has plans to release the source code for the project under the GPL 3.0 license.

RoutingPacketsIsNotACrime can be found here and is compatible with Firefox, Chrome, Safari and IE. Additional information can be sourced here.

Austrian Tor Exit Node Operator Found Guilty As An Accomplice Because Someone Used His Node To Commit A crime

from the bad,-bad-news dept

Three years ago we wrote about how Austrian police had seized computers from someone running a Tor exit node. This kind of thing happens from time to time, but it appears that folks in Austria have taken it up a notch by… effectively now making it illegal to run a Tor exit node. According to the report, which was confirmed by the accused, the court found that running the node violated §12 of the Austrian penal code, which effectively says:

Not only the immediate perpetrator commits a criminal action, but also anyone who appoints someone to carry it out, or anyone who otherwise contributes to the completion of said criminal action.

In other words, it’s a form of accomplice liability for criminality. It’s pretty standard to name criminal accomplices liable for “aiding and abetting” the activities of others, but it’s a massive and incredibly dangerous stretch to argue that merely running a Tor exit node makes you an accomplice that “contributes to the completion” of a crime. Under this sort of thinking, Volkswagen would be liable if someone drove a VW as the getaway car in a bank robbery. It’s a very, very broad interpretation of accomplice liability, in a situation where it clearly does not make sense.

via Austrian Tor Exit Node Operator Found Guilty As An Accomplice Because Someone Used His Node To Commit A crime | Techdirt.

netzpolitik.org: Are you breaking any laws?

Jotunbane: Several :)

netzpolitik.org: Do you care? Why (not)?

Jotunbane: Sure I care. But what can I do? The laws are wrong on several different levels (the copyright monopoly have been extended 16 times in my lifetime alone, and will continue to be extended every time Mickey Mouse is getting close to the public domain). There will always be consequences when you decide to break the law and the risk of punishment is clearly part of the equation. Under US law I could get fined $150.000 for each infringement, but this is not a question of money, it’s a question of doing the right thing. Sharing is caring, so of course I care.


Interviews with E-Book-Pirates: “The book publishing industry is repeating the same mistakes of the music industry”.


The report noted that some within MIT believe “there has been a change in the institutional climate over recent years, where decisions have become driven more by a concern for minimizing risk than by strong affirmation of MIT values.”

The Computer Fraud and Abuse Act has been widely condemned as extreme in both its sweeping scope and its grave punishments. Sentencing guidelines suggest Swartz faced up to seven years in prison.

To his supporters, MIT bears some responsibility for that fact. MIT officials privately told the prosecutor that the university had no interest in jail time, but refused to oppose his prosecution publicly or privately, despite repeated entreaties from Swartz’s father, his lawyers, and a couple of faculty members, who argued MIT had the institutional heft to influence the US attorney’s office.

via Aaron Swartz and MIT: The inside story – Metro – The Boston Globe.

Older Posts »