technology  

Business_rosszfiuk_coverCím: Wake up, Neo!

Alcím: Hackerek a totális kiberháború korában

Lead: Számítógépes bűnözők és digitális szabadságharcosok, sötétben rejtőző titkos társaság és mi magunk: mindannyian hackerek lehetünk. És nem is ártana, ha hackerré tudnánk válni. Olyasvalakivé, aki nem kiszolgáltatott a technológiának, hanem uralja azt.

 

Van-e nagyobb gyönyörűség annál, hogy valaki uralja a gépeket egy olyan világban, amit gépek uralnak? Van-e nagyobb szabadság annál, hogy nincsenek akadályok egy jelszavakkal, beléptető-kártyákkal, biztonsági kamerákkal, megfigyelőrendszerekkel és logfájlokkal körülbástyázott valóságban? Milyen névvel illessük azokat, akik képesek függetleníteni magukat azoktól a számítógépes rendszerektől, amik ma az egyszerre teszik lehetővé életünk minden egyes mozzanatát – a bankolástól a telefonáláson át az orvosi ellátásig -, és egyben felügyelik és szabályozzák is azokat? Mit gondolunk azokról, akik nem nyugodnak bele abba, hogy az elvben minket szolgáló technológiák – legyen szó egy egyszerű mobiltelefonról, az adóbevallást elkészítő szoftverről vagy az autó motorvezérlő elektronikájáról -, érthetetlenek, mert zártnak és megközelíthetetlennek lettek tervezve; olyannak, hogy legtöbbünknek esélye sincs szétszedni, megérteni a működését és ne adj isten uralni?

Minek nevezzük azokat az embereket, akik számára az digitális világ nem érthetetlen és ellenséges dzsungel, hanem a kihívások, a lehetőségek és a hatalom végtelen tárháza? Neo-szerű szabadságharcosnak a Mátrixból? Gonosz cyber-bűnözőknek? Szabad embereknek? Elektronikus tréfamestereknek? Hackereknek?

Közcím:Apáink még majd mindannyian hackerek voltak

Valószínűleg mindannyian emlékszünk még a rendszerváltást megelőző évek, évtizedek népi sportjára, a hétvégi autóbütykölésre, barkácsolásra, szuperítésre, a pimpelésre, a hengerek felfúrására, vagy egyszerűen csak a ki-kihagyó gyújtás helyre pofozására. Csőkulcs, mackóalsó, sportkipufogó és Wunderbaum, dízel szívattyú-blokkal hajtott csettegő: az egyszeri ember hatalma a K-Európai mechanika felett. Ez volt a hackerkedés csúcsa az analóg korban.

Mert hacker mindenki, aki ismeri a „szétszedtem és megszereltem”, „szétszedtem és jobbá tettem” érzését. Hacker az, aki úgy nyúl biztos kézzel a környezetében lévő technológiákhoz, hogy egy pillanatig sem jut eszébe, hogy bárkitől engedélyt kellene kérnie ahhoz, amit csinálni készül. Hacker az, aki meg akarja érteni az általa használt technológiák működését, hogy meg tudja szerelni, ha elromlik; javítani tudjon rajta, ha lehet; hogy olyan dolgokra is felhasználhassa azokat, amikre soha nem tervezték. Hacker az, aki megtanulta uralni azokat a rendszereket, amiknek a kiszolgáltatottja. Hacker az, akit a kíváncsisága, a tudásvágya, a felfedezés öröme hajt előre, és nem torpan meg a „fűre lépni tilos!” táblák előtt, a nyitva hagyott ajtók küszöbén, akit nem riasztanak vissza a garancia elvesztésére figyelmeztető matricák, és a némán várakozó jelszó-ablakok.

Közcím: Digitális pionírok

Az utóbbi fél évszázad arról szólt, hogy a háborús célokra kifejlesztett számítógépek az élet egyre több területén vették át az adminisztráció, az irányítás, az ellenőrzés, a logisztika feladatait. Ma már nem nagyon lehet olyan élethelyzetet mondani, amiben nem jut szerephez így vagy úgy a számítógép: még a pacemaker és a hallókészülék is testünkbe épített miniatűr számítógépek, nem beszélve azokról a számítógépekről, amikbe mi helyezzük a testünket az autótól a repülőig. A hatvanas években zajlott le ennek a számítógépes forradalomnak első hulláma. Egy olyan korban, amikor a számítógépek soktízmillió dolláros, szobányi, vagy emeltnyi gépek voltak, és a hatalmat az őket üzemeltető öltönyös-nyakkendős szakemberek jelentették. Mellettük, ellenük azonban ott voltak azok a pionírok, akik nem tartoztak a katonai-ipari komplexum fehérgalléros alkalmazottai közé, hanem egyetemi hallgatókként, kutatókként igyekeztek áttörni a megközelíthetetlenség falán, hogy hozzáférhessenek és megismerhessék a szigorúan őrzött gépek titkait. Ők voltak az első hackerek, mert ahol titok van, ott előbb-utóbb megjelenik egy hacker is.

Az ismeretlen kihívások és lehetőségek elektronikus vadnyugatán ők voltak azok az úttörők, akik újra és újra feltették egymásnak a kérdéseket: „Hogy működik a telefonhálózat? Mire lehet egy számítógépet használni? Lehet-e vele játszani, zenélni? Lehet-e vele üzeneteket küldeni egymásnak? Lehet-e valami szépet, hasznosat csinálni? Hogyan működik? Hogyan lehet jobbá, gyorsabbá, szebbé, hatékonyabbá, hasznosabbá tenni a villogó lámpák tucatjaival felszerelt gépszörnyeket?”

A hackerek első generációja az MIT-n, a kaliforniai Szilícium-völgy vállalati kutatólaborjai környékén ismeretlen terepen törtek előre. Munkamódszereik a vadnyugati pionírok módszerei voltak, a törvényeik a pionírok törvényei voltak: „Szabad hozzáférést az eszközökhöz, minden eszközhöz, ami segíthet a céljaid elérésében! Ne bízz az autoritásban! Csak a munkád minősége az, ami számít! Oszd meg a másikkal az információt, azt, amit megtudtál, mert több szem többet lát! A cél a felfedezés öröme, a szépség keresése! A számítógéppel jobbá tehető az életed!” Ezek egy tudásban, tapasztalatban, erőforrásokban szegény, de lehetőségekben és potenciálban mindennél gazdagabb társadalom demokratikus, egalitáriánus szabályai, melyek nyomokban máig meghatározó szerepet játszanak az internet működésében.

A második hacker generáció az otthoni számítógépekkel bukkant fel, vagy talán pontosabb azt mondani, hogy a második hacker generáció indította el az otthoni számítógépek forradalmát. Steve Jobs és Steve Wozniak a szilícium-völgyi számítógép-hobbisták klubjában (a Homebrew Computer Club-ban) sok más lelkes amatőrrel együtt azon kísérletezett, hogy össze lehet-e legózni egy mindenki számára könnyen hozzáférhető egyszerű személyi számítógépet a piacon elérhető alkatrészekből. Az Apple I és az Apple II egy hack volt, egy elképesztően sikeres kísérlet, amit a technológiát ismerni vágyó lelkes felfedezők terveztek, és ami végül elvezetett ahhoz, hogy ma már a számítógép minden háztartásnak része.

A harmaduk hullám a hálózatokkal és az internettel köszöntött be. Ellopott jelszavak, elérhetetlenné tett, vagy megváltoztatott weboldalak, végtelen mennyiségű spam, feltört személyi számítógépek, adatkereskedelem, eltűnt hitelkártya-adatok, tűzfalak és vírusírtók fémjelzik ezt a kort. Ahogy tágult az elektronikus tér, úgy vált egyre könnyebben hozzáférhetővé a hackeléshez szükséges tudás, és úgy lett benne egyre több lehetőség a károkozásra és felforgatásra is. Bármennyire is riasztó belegondolni abba a lehetőségbe, hogy egy szerencsésebb script-kiddie (azaz különösebb tudás nélküli, ám a hacker programokkal kísérletező tinédzser) is felmérhetetlen károkat tud adott esetben okozni, azt is látni kell, hogy még a legrosszindulatúbb hacker is szükséges komponense a digitális világnak. A jó- és rosszindulatú hackerek folyamatos támadásai segítenek befoltozni a biztonsági réseket egy egyébként jól felépített rendszeren, és segítenek a rosszul kitalált rendszerek végleges eltűntetésében. A zenék másolásvédelme nem kis részben azoknak a hackereknek köszönhetően tűnt el végleg az életünkből, hogy hackerek újra és újra bebizonyították e rendszerek hiábavalóságát.

Közcím: Skynet

A hackerek negyedik generációja a korábbiaknál jóval kevésbé látható, ám befolyásuk, hatásuk, ha úgy tetszik veszélyességük minden korábbinál komolyabb. No nem azért, mert ennyivel jobbak lennének az elődeiknél, hanem azért, mert a világ minden eddiginél jobban kiszolgáltatott azoknak a számítógépes rendszereknek, amiknek e hackerek az igazi urai. Tűnjön bármennyire is riasztónak és kellemetlennek az a kaotikus és veszélyes világ, ami miatt ma néha a bankunk egy hackertámadás miatt kicseréli a bankkártyánkat, mindez az Édenkert ahhoz képest, ami ránk vár.

Mára minden rendszer egyben számítógép is, mely ráadásul az interneten keresztül is megközelíthető, legyen szó szimpla e-könyv olvasóról, a helyi vízművek vezérlőberendezéseiről vagy egy titkos iráni uránfinomító bázisról. A pár évvel ezelőtt írt sci-fik cyberháborús disztópiái mára mindennapos valósággá váltak. Amerikai és izraeli titkosszolgálatok bombázás helyett vírusokkal támadják Iránt, Kína hátsó ajtókat épít a világpiacra szánt hálózati eszközökbe, Oroszország számítógépes háborúval bénítja meg Észtország kormányzati rendszereit, a Wikileaks diplomáciai és katonai dokumentumokat szivárogtat, az Ukrajna hackereket vet be a fájlcserélő kalózok ellen, és ezek csak azok a hírek, amikről tudunk. Az elektronikus ipari kémkedésnek és hadviselésnek igazából nincsenek korlátai. Nincs genfi egyezmény, nincs Vöröskereszt, nincsenek e háborúnak sem szabályai, sem története, sem fegyverszünete, sem semleges területei. Ebben a ránk váró végtelen cyberháborúban hazafias érzelmű független hackerek, zsoldosok és állami alkalmazottak, katonák küzdenek a számítógépes rendszerek feletti ellenőrzésért, keresik a bejutás, a megfigyelés, a szabotázs lehetőségeit.

A négy hullám jól leírja a hacker színeváltozását. A lelkes-kedves hobbista képe hamar átalakult a rettegett számítógépes terrorista fenyegető alakjává. Ez a hackerekkel szembeni ellenérzés azonban sok szempontból egy tudatosan felépített morális pánik volt a mindent átszövő elektronikus világ hajnalán. A hackerek személyében sikeresen meg lehetett testesíteni a félelem és fenyegetettség kiváltójának személyét, márpedig enélkül aligha lehetett volna elfogadtatni a társadalommal az egyre szigorúbb, a privát szférába egyre mélyebben behatoló elektronikus felügyeleti és megfigyelési technológiákat. A totális ellenőrzés. és a totális cyberháború korában szükség van egy bűnbakra, aki megtestesíti mindazt, amit nem szabad, ami káros és veszélyes a fennálló társadalmi rendre. Ki lenne erre a bűnbak szerepre alkalmasabb, mint az a hacker, amelyik nem tartja tiszteletben azt, hogy mit szabad és mit nem, és aki –legyen jóindulatú vagy gonosz – folyamatosan olyan helyen van, ahol nem lenne szabad lennie?

Közcím: Csináld magad

Ám amikor elfogadjuk a technológiát kihívásként, megismerendő, uralandó dologként kezelő emberek kriminalizálását, akkor ezzel lemondunk az elektronikus világ megértésének, ne adj isten uralásának szándékáról. Ebből a szempontból (is) tanulságos az Apple sorsa. A vállalat, ami a technológia szabad barkácsolásának, berhelésének lehetőségéből született, mára fenntartja magának a jogot, hogy üzemképtelenné tegye a felhasználók által megberhelt (jailbreakelt) eszközöket. Sokszázmillió boldog Apple felhasználó pedig örömmel mond le arról, hogy egy megvásárolt eszköznek valóban tulajdonosa legyen, mert lemond arról, hogy szétszedhesse, megismerje, megváltoztathassa, jobbíthassa azt a dolgot, amit emiatt csak elvben, de nem gyakorlatban birtokol. Az, aki lemond arról, hogy maga hacker legyen, lemond arról, hogy az életének egyre nagyobb hányadát kitevő valóságban aktív, alakító szerepet játsszon. És erre az sem mentség, hogy a változtatni tudók és akarók között – akárcsak bármilyen más embercsoportban – vannak rosszindulatú, gonosz emberek is, akik boldogan csapnak le az első útjukba kerülő hitelkártyaszámra.

 

Keretes 1:

Cím: Miért hackelnek a hackerek?

Kevin Mitnick, az egyik leghírhedettebb hacker írja hamarosan magyarul is megjelenő önéletrajzában: „A fiatalkorúak bíróságának bírója meghallgatta az ügyemet és tanácstalannak tűnt: azzal vádoltak meg, hogy hacker vagyok, de nem loptam el és nem használtam fel egyetlen hitelkártyaszámot sem, és nem adtam el semmilyen más szabadalmazott szoftvert vagy üzleti titkot. Csak a puszta élvezet kedvéért törtem be számítógépekbe és a telefontársaságok rendszereibe. A bíró nem értette, miért csinálnék ilyesmit, ha nem húzok hasznot belőle. Annak, hogy a puszta élvezetért teszem, egyszerűen nem volt értelme.” Márpedig a puszta élvezet az egyik legfontosabb motiváció az elektronikus világban, és ez igaz a Wikipédia szerkesztőkre ugyanúgy, mint a számítógépes rendszerek illetéktelen felhasználóira. Persze nem csak ez az egyetlen ösztönző működik a hackerek között, annak ellenére, hogy az első két generációban ez volt a meghatározó motiváció. Továbbra is van, akit a felfedezés öröme, a kihívás hajt, és nincs benne sem rosszindulat, sem mohóság. Ők ugyanolyan rejtvényfejtők mint bármelyik Füles vásárló, csak épp nem keresztrejtvények megoldás sora, hanem számítógépes rendszerek védelmének feltörése izgatja őket. Mások azonban pénzért árulnak megszerzett adatokat a feketepiacon. Megint mások zsoldosként szolgálják a megbízóikat, azt, aki épp a legtöbbet fizeti, vagy akivel ideológiából, hazafiasságból azonosulni tudnak. Vannak közöttük jóindulatúak, akik egy feltört rendszer gazdáinak tesznek szívességet azzal, hogy megmutatják, hol tudtak betörni egy rendszerbe. Mások e lehetőséget zsarolásra, adatlopásra, károkozásra használják. Hacker mindegyik? Igen. Ahol hatalom, vagy pénz van, ott titkok vannak, és ahol titkok vannak, ott megjelennek azok az emberek, akik a fenti okok bármelyike miatt, de meg akarják magunknak szerezni ezeket a titkokat. De a hacker és a számítógépes bűnöző nem csereszabatos fogalmak. Vannak közöttük bűnözők is, de csak azért, mert nehéz úgy számítógépes bűnözni, hogy az ember nem ért a számítógéphez. A hackerek pont annyira számítógépes bűnözők, mint amennyire egy asztalos nem az. Lehet, hogy mindkettő szívesen lenne milliomos lopott hitelkártyaszámok értékesítéséből, de erre csak az egyik képes. A hackerek pont ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk, kiválóságainkkal és gyarlóságainkkal. Mondjuk kicsivel jobban értenek a gépekhez, mint az átlag.

 

Keretes 2

Cím: Jó szóval oktasd, hackelni is engedd szép, komoly fiadat!

Az Amerikai Egyesült Államokban hacker-képző program indult középiskolások számára. Meglepő, hogy iskolai oktatás keretében tanítanak diákokat információ-biztonságra? Ha így tesszük fel a kérdést, akkor persze nemleges a válasz. Nem tudjuk megvédeni saját adataink, online létezésünk biztonságát, ha nem ismerjük azokat a módszereket, amikkel támadást lehet intézni ellenünk. Nevezzük digitális önvédelemnek, és akkor azt is megértjük, hogy egy-egy harcművészeti fogás ugyanúgy alkalmas védekezésre, mint támadásra, csak a technika ismerőjétől függ, hogy mire kívánja használni a tudását. A hacking szervezett iskolai oktatásával ráadásul átadhatók a hackerek első két generációját formáló értékek, a hacker etika, ami nélkül a számítógépes rendszerek feltörésére alkalmas tudás valóban pusztító fegyverré válhat az egyén kezében. Akárcsak a megfelelő lelki, pszichikai tréning nélkül elsajátított ölni tudás képessége.

http://www.hackerhighschool.org/home.html

 

Keretes 3:

Cím: A témával foglalkozó legfontosabb magyar és idegen nyelvű irodalmak:

Brand, S. (1985). Keep Designing: How the Information Economy Is Being Created and Shaped by the Hacker Ethic. Whole Earth Review, 44–55.

Flammich Mariann (2002): Hackerek. Médiakutató

Galántai Zoltán (1998) A nagy adatrablás, Budapest: Kossuth Könyvkiadó,

Galloway, A. R., & Thacker, E. (2007). The exploit : a theory of networks . Electronic mediations (p. vii, 196 p. ). Minneapolis : University of Minnesota Press .

Himanen, P. (2001). The Hacker Ethic and the Spirit of the Information Age. Random House Inc. New York, NY, USA.

Jordan, T., & Taylor, P. (2004). Hactivism and Cyberwars – Rebels with a Cause ? . London : Routledge.

Keleti Arthur (2010): “Én mindig szemét vagyok, de van amikor van szerződésem is…” – Beszélgetés hackerekkel a motivációról, eseteikről és a tanulságokról. Elérhető az Interneten: http://itbn.hu/Publikaciok/qen-mindig-szemet-vagyok-de-van-amikor-van-szerzdesem-isq-beszelgetes-hackerekkel-a-motivaciorol-eseteikrl-es-a-tanulsagokrol

Levy, Steven (1994) Hackers: Heroes of the Computer Revolution. London: Penguin Books.

Mason, M. (2008). The Pirate’s Dilemma. The: How Hackers, Punk Capitalists, Graffiti Millionaires and Other Youth Movements are Remixing Our Culture and Changing Our World, 14, 288.

Raymond, E. (1999). The cathedral and the bazaar. Knowledge Technology Policy, 12(3), 23–49.

Sterling, Bruce. The Hacker Crackdown: Law and Disorder on the Electronic Frontier. New York: Bantam Books, 1992.

Turner, F. (2006). From counterculture to cyberculture : Stewart Brand, the Whole Earth Network, and the rise of digital utopianism. Chicago: University of Chicago Press.

Wark, M. (2004). A hacker manifesto. Cambridge, MA: Harvard University Press.

Zittrain, J. (2008). The future of the Internet and how to stop it (p. vi, 342 p.). New Haven [Conn.]: Yale University Press.

 

Adobe has just given us a graphic demonstration of how not to handle security and privacy issues.A hacker acquaintance of mine has tipped me to a huge security and privacy violation on the part of Adobe. That anonymous acquaintance was examining Adobe’s DRm for educational purposes when they noticed that Digital Editions 4, the newest version of Adobe’s Epub app, seemed to be sending an awful lot of data to Adobe’s servers.My source told me, and I can confirm, that Adobe is tracking users in the app and uploading the data to their servers. Adobe was contacted in advance of publication, but declined to respond. Edit: Adobe responded Tuesday night.And just to be clear, I have seen this happen, and I can also tell you that Benjamin Daniel Mussler, the security researcher who found the security hole on Amazon.com, has also tested this at my request and saw it with his own eyes.

via Adobe is Spying on Users, Collecting Data on Their eBook Libraries – The Digital Reader.

Snowden Used the Linux Distro Designed For Internet Anonymity – Slashdot.

 

“When Edward Snowden first emailed Glenn Greenwald, he insisted on using email encryption software called PGP for all communications. Now Klint Finley reports that Snowden also used The Amnesic Incognito Live System (Tails) to keep his communications out of the NSA’s prying eyes. Tails is a kind of computer-in-a-box using a version of the Linux operating system optimized for anonymity that you install on a DVD or USB drive, boot your computer from and you’re pretty close to anonymous on the internet. ‘Snowden, Greenwald and their collaborator, documentary film maker Laura Poitras, used it because, by design, Tails doesn’t store any data locally,’ writes Finley. ‘This makes it virtually immune to malicious software, and prevents someone from performing effective forensics on the computer after the fact. That protects both the journalists, and often more importantly, their sources.’

The developers of Tails are, appropriately, anonymous. They’re protecting their identities, in part, to help protect the code from government interference. ‘The NSA has been pressuring free software projects and developers in various ways,’ the group says. But since we don’t know who wrote Tails, how do we know it isn’t some government plot designed to snare activists or criminals? A couple of ways, actually. One of the Snowden leaks show the NSA complaining about Tails in a Power Point Slide; if it’s bad for the NSA, it’s safe to say it’s good for privacy. And all of the Tails code is open source, so it can be inspected by anyone worried about foul play. ‘With Tails,’ say the distro developers, ‘we provide a tongue and a pen protected by state-of-the-art cryptography to guarantee basic human rights and allow journalists worldwide to work and communicate freely and without fear of reprisal.'”

The error message that launched this whole investigation.

Darrell Whitelaw / Twitter

For years now, Internet users have accepted the risk of files and content they share through various online services being subject to takedown requests based on the Digital Millennium Copyright Act (DMCA) and/or content-matching algorithms. But users have also gotten used to treating services like Dropbox as their own private, cloud-based file storage and sharing systems, facilitating direct person-to-person file transfer without having to worry.

This weekend, though, a small corner of the Internet exploded with concern that Dropbox was going too far, actually scanning users’ private and directly peer-shared files for potential copyright issues. What’s actually going on is a little more complicated than that, but it shows that sharing a file on Dropbox isn’t always the same as sharing that file directly from your hard drive over something like e-mail or instant messenger.

The whole kerfuffle started yesterday evening, when one Darrell Whitelaw tweeted a picture of an error he received when trying to share a link to a Dropbox file via IM. The Dropbox webpage warned him and his friend that "certain files in this folder can’t be shared due to a takedown request in accordance with the DMCA."

Whitelaw freely admits that the content he was sharing was a copyrighted video, but he still expressed surprise that Dropbox was apparently watching what he shared for copyright issues. "I treat [Dropbox] like my hard drive," he tweeted. "This shows it’s not private, nor mine, even though I pay for it."

In response to follow-up questions from Ars, Whitelaw said the link he sent to his friend via IM was technically a public link and theoretically could have been shared more widely than the simple IM between friends. That said, he noted that the DMCA notice appeared on the Dropbox webpage "immediately" after the link was generated, suggesting that Dropbox was automatically checking shared files somehow to see if they were copyrighted material rather than waiting for a specific DMCA takedown request.

Dropbox did confirm to Ars that it checks publicly shared file links against hashes of other files that have been previously subject to successful DMCA requests. "We sometimes receive DMCA notices to remove links on copyright grounds," the company said in a statement provided to Ars. "When we receive these, we process them according to the law and disable the identified link. We have an automated system that then prevents other users from sharing the identical material using another Dropbox link. This is done by comparing file hashes."

Dropbox added that this comparison happens when a public link to your file is created and that "we don’t look at the files in your private folders and are committed to keeping your stuff safe." The company wouldn’t comment publicly on whether the same content-matching algorithm was run on files shared directly with other Dropbox users via the service’s account-to-account sharing functions, but the wording of the statement suggests that this system only applies to publicly shared links.

We should be clear here that Dropbox hasn’t removed the file from Whitelaw’s account; they just closed off the option for him to share that file with others. In a tweeted response to Whitelaw, Dropbox Support said that "content removed under DMCA only affects share-links." Dropbox explains its copyright policy on a Help Center page that lays out the boilerplate: "you do not have the right to share files unless you own the copyright in them or have been given permission by the copyright owner to share them." The Help Center then directs users to its DMCA policy page.

Dropbox has also been making use of file hashing algorithms for a while now as a means of de-duplicating identical files stored across different users’ accounts. That means that if I try to upload an identical copy of a 20GB movie file that has already been stored in someone else’s Dropbox account, the service will simply give my account access to a version of that same file rather than allowing me to upload an identical version. This not only saves bandwidth on the user’s end but significant storage space on Dropbox’s end as well.

Some researchers have warned of security and privacy concerns based on these de-duplication efforts in the past, but the open source Dropship project attempted to bend the feature to users’ advantage. By making use of the file hashing system, Dropship effectively tried to trick Dropbox into granting access to files on Dropbox’s servers that the user didn’t actually have access to. Dropbox has taken pains to stop this kind of "fake" file sharing through its service.

In any case, it seems a similar hashing effort is in place to make it easier for Dropbox to proactively check files shared through its servers for similarity to content previously blocked by a DMCA request. In this it’s not too different from services like YouTube, which uses a robust ContentID system to automatically identify copyrighted material as soon as it’s uploaded.

In this, both Dropbox and YouTube are simply responding to the legal environment they find themselves in. The DMCA requires companies that run sharing services to take reasonable measures to make sure that re-posting of copyrighted content doesn’t occur after a legitimate DMCA notice has been issued. Whitelaw himself doesn’t blame the service for taking these proactive steps, in fact. "This isn’t a Dropbox problem," he told Ars via tweet. "They’re just following the laws laid out for them. Was just surprised to see it."

via Dropbox clarifies its policy on reviewing shared files for DMCA issues | Ars Technica.

How 4 Microsoft engineers proved that the “darknet” would defeat DRM | Ars Technica.How 4 Microsoft engineers proved that the “darknet” would defeat DRM | Ars Technica.

Last night, robots shut down the live broadcast of one of science fictions most prestigious award ceremonies. No, youre not reading a science fiction story. In the middle of the annual Hugo Awards event at Worldcon, which thousands of people tuned into via video streaming service UStream, the feed cut off — just as Neil Gaiman was giving an acceptance speech for his Doctor Who script, “The Doctors Wife.” Where Gaimans face had been were the words, “Worldcon banned due to copyright infringement.” What the hell?Jumping onto Twitter, people who had been watching the livestream began asking what was going on. How could an award ceremony have anything to do with copyright infringement?Bestselling science fiction author Tobias Buckell tweeted: tobiasbuckell@tobiasbuckell Oh, FFS. Ustream just shut down live worldcon feed for copyright infringement.2 Sep 12 ReplyRetweetFavoriteAnd then it began to dawn on people what happened. Gaiman had just gotten an award for his Doctor Who script. Before he took the stage, the Hugo Awards showed clips from his winning episode, along with clips from some other Doctor Who episodes that had been nominated, as well as a Community episode.Wrote Macworld editorial director Jason Snell: Jason Snell@jsnell Ustream just shut down the #Hugos live stream because they showed clips of the TV nominees. Automated copyright patrols ruin more things.2 Sep 12 ReplyRetweetFavoriteThis was, of course, absurd. First of all, the clips had been provided by the studios to be shown during the award ceremony. The Hugo Awards had explicit permission to broadcast them. But even if they hadnt, it is absolutely fair use to broadcast clips of copyrighted material during an award ceremony. Unfortunately, the digital restriction management DRM robots on UStream had not been programmed with these basic contours of copyright law.

via How copyright enforcement robots killed the Hugo Awards.Last night, robots shut down the live broadcast of one of science fictions most prestigious award ceremonies. No, youre not reading a science fiction story. In the middle of the annual Hugo Awards event at Worldcon, which thousands of people tuned into via video streaming service UStream, the feed cut off — just as Neil Gaiman was giving an acceptance speech for his Doctor Who script, “The Doctors Wife.” Where Gaimans face had been were the words, “Worldcon banned due to copyright infringement.” What the hell?Jumping onto Twitter, people who had been watching the livestream began asking what was going on. How could an award ceremony have anything to do with copyright infringement?Bestselling science fiction author Tobias Buckell tweeted: tobiasbuckell@tobiasbuckell Oh, FFS. Ustream just shut down live worldcon feed for copyright infringement.2 Sep 12 ReplyRetweetFavoriteAnd then it began to dawn on people what happened. Gaiman had just gotten an award for his Doctor Who script. Before he took the stage, the Hugo Awards showed clips from his winning episode, along with clips from some other Doctor Who episodes that had been nominated, as well as a Community episode.Wrote Macworld editorial director Jason Snell: Jason Snell@jsnell Ustream just shut down the #Hugos live stream because they showed clips of the TV nominees. Automated copyright patrols ruin more things.2 Sep 12 ReplyRetweetFavoriteThis was, of course, absurd. First of all, the clips had been provided by the studios to be shown during the award ceremony. The Hugo Awards had explicit permission to broadcast them. But even if they hadnt, it is absolutely fair use to broadcast clips of copyrighted material during an award ceremony. Unfortunately, the digital restriction management DRM robots on UStream had not been programmed with these basic contours of copyright law.

via How copyright enforcement robots killed the Hugo Awards.

Fox sues Dish over ad-blocking feature; Dish fires back – latimes.com.

Fox Broadcasting Co. has sued Dish Network, becoming the first television network to fire a legal salvo over the satellite company’s controversial new ad-skipping device called AutoHop.

Dish, meanwhile, filed its own lawsuit, which asks a federal judge to declare that AutoHop violates no copyright laws. Dish sued not only Fox, but also CBS, Walt Disney-owned ABC, and Comcast Corp.controlled-NBC.

The television industry is grappling with new technologies that threaten to undercut the billions of dollars a year that the networks collect from advertisers to run 30- to 60-second television commercials. That advertising revenue underwrites the high cost of producing television shows.

Fox filed its copyright violation and breach-of-contract suit against Dish on Thursday in U.S. District Court in Los Angeles. Dish filed its suit in U.S. District Court in New York.

“The suit asks for a declaratory judgment that the AutoHop feature does not infringe any copyrights that could be claimed by the major networks, and that Dish, while providing the AutoHop feature, remains in compliance with its agreements with the networks,” the Englewood, Colo., company said in a statement.

While consumers with digital video recorders can fast-forward through commercials of recorded shows, Dish’s AutoHop takes it a step further. The screen goes black when a commercial break appears. A few seconds later, the program returns. The service can’t be used on live programming, such as a sporting event, even after it has been recorded.

With more than 14 million subscribers, Dish Network Corp.’s new technology may threaten the networks’ ability to continue to charge premiums for their commercial time.

Dish Network’s new feature, launched earlier this month, comes at a particularly awkward time for broadcasters as they are beginning negotiations with advertisers over the sale of their commercial time for the 2012-2013 television season.

“We were given no choice but to file suit against one of our largest distributors, Dish Network, because of their surprising move to market a product with the clear goal of violating copyrights and destroying the fundamental underpinnings of the broadcast television ecosystem,” Fox said in a statement. “Their wrongheaded decision requires us to take swift action in order to aggressively defend the future of free, over-the-air television.”

Dish, for its part, said the new technology was simply making it easier for consumers to avoid commercials.

“Viewers have been skipping commercials since the advent of the remote control; we are giving them a feature they want and that gives them more control.”  David Shull, Dish senior vice president of programming, said in a statement. “We don’t believe AutoHop will substantially change established consumer behavior, but we do believe it makes the viewing experience better.”

Fox sues Dish over ad-blocking feature; Dish fires back – latimes.com.

The Russian based “Pirate Pay” startup is promising the entertainment industry a pirate-free future. With help from Microsoft, the developers have built a system that claims to track and shut down the distribution of copyrighted works on BitTorrent. Their first project, carried out in collaboration with Walt Disney Studios and Sony Pictures, successfully stopped tens of thousands of downloads.

via Microsoft Funded Startup Aims to Kill BitTorrent Traffic | TorrentFreak.The Russian based “Pirate Pay” startup is promising the entertainment industry a pirate-free future. With help from Microsoft, the developers have built a system that claims to track and shut down the distribution of copyrighted works on BitTorrent. Their first project, carried out in collaboration with Walt Disney Studios and Sony Pictures, successfully stopped tens of thousands of downloads.

via Microsoft Funded Startup Aims to Kill BitTorrent Traffic | TorrentFreak.

Analysis: Did the content industry lose the legal battle?

Do you remember back in 2001 when Napster shut down its servers? US courts found Napster Inc was likely to be liable for the copyright infringements of its users. Many of Napster’s successors were also shut down.

Aimster and its controversial CEO were forced into bankruptcy, the highest court in the US strongly suggested that those behind Grokster and Morpheus ought to be held liable for “inducing” their users to infringe, and Kazaa’s owners were held liable for authorisation by our own Federal Court. Countless others fled the market in the wake of these decisions with some, like the formerly defiant owners of Bearshare and eDonkey, paying big settlements on the way out.

By most measures, this sounds like an emphatic victory for content owners. But a funny thing happened in the wake of all of these injunctions, shutdowns and settlements: the number of P2P file sharing apps available in the market exploded.

By 2007, two years after the US Supreme Court decided Grokster, there were more individual P2P applications available than there had ever been before. The average number of users sharing files on file sharing networks at any one time was nudging ten million and it was estimated that P2P traffic had grown to comprise up to 90 percent of global internet traffic. At that point content owners tacitly admitted defeat, largely abandoning their long-time strategy of suing key P2P software providers and diverting enforcement resources to alternatives like graduated response or “three strikes” laws.

Why is it that, despite being ultimately successful in holding individual P2P software providers liable for their users’ infringement, content owners’ litigation strategy has failed to bring about any meaningful reduction in the amount of P2P development and infringement?

Physical vs digital

I would argue pre-P2P era law was based on a number of “physical world” assumptions. That makes sense, since it evolved almost exclusively with reference to physical world scenarios and technologies. However, as it turns out, there is often a gap between those assumptions and the realities of P2P software development.

Four such physical world assumptions are particularly notable in explaining this phenomenon.

The first is that everybody is bound by physical world rules. Assuming this rule had universal application, various secondary liability principles evolved to make knowledge and control pre-requisites to liability. But software has no such constraint. Programmers can write software that will do things that are simply not possible or feasible in the physical world. So once the Napster litigation made P2P programmers aware of the rules about knowledge and control, they simply coded Napster’s successors to eliminate them – something no provider of a physical world distribution technology ever managed to do.

Remember to sign up to our new Telecommunications bulletin to stay connected with a concise online wrap of Australiaís telecommunications and ISP industry.

In response, the US Supreme Court in Grokster created a brand new legal doctrine, called inducement, that did not rely on either knowledge or control. That rule was aimed at capturing “bad actors” – those P2P providers who aimed to profit from their users’ infringement and whose nefarious intent was demonstrated by “smoking guns” in their marketing and other communications. But the inducement law failed to appreciate some of the other differences that make the software world special and thus led directly to the explosion in the number of P2P technologies. In understanding why, three other physical world assumptions come into play.

One is that it is expensive to create distribution technologies that are capable of vast amounts of infringement. Of course in the physical world, the creation of such technologies, like printing presses, photocopiers, and VCRs required large investment. Research and development, mass-manufacturing, marketing and delivery all require massive amounts of cash. Thus, the law came to assume that the creation of such technologies was expensive.

That led directly to the next assumption – that distribution technologies are developed for profit. After all, nobody would be investing those massive sums without some prospect of a return.

Finally comes the fourth assumption: that rational developers of distribution technologies won’t share their secrets with consumers or competitors. Since they needed to recoup those massive investments, they had no interest at all in giving them away.

All of these assumptions certainly can hold up in the software development context. For example, those behind Kazaa spent a lot on its development, squeezed out the maximum possible profit and kept its source code a closely guarded secret. By creating a law that focused on profits, business models and marketing, the Supreme Court succeeded in shaking out Kazaa and its ilk from the market.

But the Court failed to appreciate that none of these things are actually necessary to the creation of P2P file sharing software. It can be so inexpensive to develop that some university programming courses actually require students to make an app as part of an assignment. When the software provider puts in such a small investment, there’s much less need to realise a profit. This, combined with widespread norms within the software development community encouraging sharing and collaboration, also leads to some individuals making the source code of their software publicly available for others to adapt and copy.

When the US Supreme Court created its new law holding P2P providers liable where they “fostered” third party infringement, as evidenced by such things as business models, marketing and internal communications, the result was an enormous number of programmers choosing to create new applications without any of those liability attracting elements. In the absence of any evidence that they had set out to foster infringement, they could not be liable for inducement, and having coded out of knowledge and control they could not be held liable under the pre-P2P law either.

The end result? The mismatch between the law’s physical world assumptions and the realities of the software world meant that the law created to respond to the challenges of P2P file sharing led to the opposite of the desired result: a massive increase in the availability of P2P file sharing software. The failure of the law to recognise the unique characteristics of software and software development meant the abandonment of the litigation campaign against P2P providers was only a matter of time.

Dr Rebecca Giblin is a member of Monash University’s law faculty in Melbourne. Her new book Code Wars tells the story of the decade-long struggle between content owners and P2P software providers, tracing the development of the fledgling technologies, the attempts to crush them through litigation and legislation, and the remarkable ways in which they evolved as their programmers sought ever more ingenious means to remain one step ahead of the law. The book explains why the litigation strategy against P2P providers was ultimately unsuccessful in bringing about any meaningful reduction in the amount of P2P development of infringement.

Visit codewarsbook.com where you can read the first chapter in full. Physical copies can be ordered online from stores like Amazon and Book Depository, and electronic copies are available via Google books at a heavily discounted price.

via How litigation only spurred on P2P file sharing – Telco/ISP – Technology – News – iTnews.com.au.

Torrent Stream Magic Player is a brand new add-on that allows users to stream video and music torrents directly in their browser. The Magic Player works with Chrome, Firefox, Opera and supports dozens of popular torrent sites including The Pirate Bay, isoHunt, BTjunkie and EZTV. It’s one of the first solutions to create a true video-on-demand experience directly in the browser.

via Stream Torrents in Your Web Browser With Magic Player | TorrentFreak.

Older Posts »