2018-12-13 12:50:56
Demonstration for the freedom of the press in Budapest – my turn In Focus/Talks, interviews

Barátaim!

Az igazat megvallva én örülök a mostani médiatörvénynek. Örülök neki, mert elkezdődött végre a beszélgetés arról, hogy mire is való a média, hogyan is működik az internet korában, milyen állapotban van a magyar sajtó, és hogyan lehetne a negyedik hatalmi ágat jobbá tenni. Őszintén szólva örülök a magánnyugdíjpénztárak államosításának is, mert így nem csak a magántulajdonról kell mindannyiunknak elgondolkodnunk, de arról is, hogy érdemes-e az államra bízni a jövőbeni jólétünket. Végre az is kiderül, hogy mire tartjuk az Alkotmánybíróságot, és hogy milyen intézményeket tartunk a köztársaság számára létfontosságúnak.

Talán ez a krízis kellett ahhoz, hogy ráébredjek, ráébredjünk arra, mi is a magunk felelőssége egy demokráciában. Az elmúlt 10-15  évben azt hittem, hogy ha teszem a dolgom, tisztességgel és becsülettel, akkor apránként ugyan, de majd minden egyre jobb lesz. Nem lett jobb, egyre rosszabb lett. Vártunk, várunk Brüsszelre, a Facebookos ismerősökre, a parlamenti ellenzékre, a civil szférára, az Alkotmánybíróságra, a Költségvetési Tanácsra, a harcos, autonóm médiára, az internet kollektív bölcsességére, és bíztunk benne, hogy ha probléma van, akkor ezek az erők majd mindent elrendeznek helyettünk. Ezek a pofonok kellettek, hogy ráébredjünk: a facebookos haverok csak ígérgetnek, Brüsszel túl messze van, az Alkotmánybíróságot, a médiát, a költségvetési tanácsot pedig a szemünk előtt belezték ki, tömték ki szalmával, tettek gombot a szeme helyére gondos preparátor kezek.

Az igazat megvallva én örülök a kormányzati ámokfutásnak, mert így végre tisztán látszik, mi is a mi felelősségünk, mi a mi tennivalónk, ha sorsunk jobbra fordulását reméljük. Mostanra kiderült: magunkra maradtunk. Magunk maradtunk, mi, az emberek, állampolgárok, és rajtunk kívül nincs senki más, akire számíthatnánk. Senki más, akit érdekelne a sorsunk, senki más, akinek fontosak lennénk. Magunk vagyunk, és csak magunkra számíthatunk, ha egy élhető országot szeretnénk. Úgy tűnik, hogy valamit elrontottunk, és most máshogy kell csinálnunk a dolgaink. De a mi felelősségünk, hogy a dolgok helyrejöjjenek.

A minap megértettem a berlini fal és a vasfüggöny lényegét. Megértettem, hogy miért kellettek ezek a szörnyűségek olyan sok évtizeden át. Megértettem, ahogy megértették a kommunista diktatúrák is: hogy ha nem akarják, hogy egyedül maradjanak a hagymázas, világboldogító lázálmaikkal, akkor bizony kell a fal, hogy az emberek ne tudjanak elmenni. Ha az emberek azt érzik, hogy pénzük, birtokuk után életüket, szabadságukat és a gondolataikat is magáénak akarja a hatalom, akkor gondolkodás nélkül odébb fognak állni. Elmennek, hogy ott élhessenek, ahol a hivatást megfizetik, ahol a magántulajdon szent, ahol a szólás szabad, ahol hagyják békén élni, dolgozni.

A minap olvastam, hogy soha még ennyi orvos nem akart külföldön dolgozni. A saját közgazdász egyetemi évfolyamomból is, aki tehette már külföldön dolgozik, tanít, kutat. De elmennek a kis kényszervállalkozások, szlovák rendszámmal furikáznak az autóink, és elmennek a multik is. Arra döbbentem rá, hogy a baráti beszélgetések hetek óra másról sem szólnak, mint hogy el innen. Mennek, mert a fal leomlott, és nincs semmi, ami arra tudná kényszeríteni őket, hogy itt maradjanak.

Én nem akarok elmenni. De nincs értelme úgy itt maradni, ahogy eddig voltunk itt. Nincs értelme kis kompromisszumokkal, ügyeskedve, túlélve, lavírozva, megalkudva, gyáván vagy hitevesztetten itt maradni. Őszintén szólva hálás vagyok azért, ami most velünk történik, mert végre felébredt bennem is a harci kedv, az állampolgári öntudat.

És most dühös vagyok. Őrülten dühös, hogy a hazám törvényhozásában nem hozzáértő képviselők nyújtanak be törvénytervezeteket, hanem mekk-mesterek és strómanok. Dühös vagyok, pokolian dühös, hogy aztán ezt névtelen, személyiség nélküli mamelukok akarat, vélemény és öntudat nélküli gépként meg is szavazzák. Elmondhatatlanul dühös vagyok, hogy érvek helyett blazírt hülyeségeket hallok, s közben bedől a forint, s rajtunk röhög a fél világ. Dühös vagyok borzalmasan dühös, hogy néhány senki miatt a hazámat kinevetik, leminősítik, becsmérlik és sarokba állítják Európában.  És közben nem értem, nem megy a fejembe, hogy az hogyan lehet, hogy  az otthoni pálinkafőzés egy jobbközép kétharmad számára fontosabb, mint az ügynöklisták nyilvánosságra hozása, és a kommunista múlt feltárása.

Honfitársaim!

A múltkori critical mass-en mellettem tekert egy árpád-sávos zászlót lobogtató bácsika. Valószínűleg szinte semmiben nem értenénk egyet egymással, de ott és akkor összekapcsolt minket az, hogy mindketten egy-egy bicikli nyergében ülve élveztük, hogy miénk a város. Amíg élek, emlékezni fogok erre a erre a bácsira és a találkozásunkra. Arra emlékeztet ő folyton, hogy legyen közöttünk bármekkora is a véleménykülönbség, vannak dolgok, amikben hasonlóak vagyunk. Hasonlítunk abban, hogy ez a hazánk. Hogy hiszünk a demokráciában, a magántulajdonban, abban, hogy mindenkinek joga van a véleményéhez, és nem kell féltenie a szabadságát a véleménye miatt. Hasonlítunk abban, hogy nem akarunk soha többet diktatúrában élni.

Én egy olyan országban reménykedtem eddig, ahol akkor is jó élni, ha az aktuális kormányával esetleg semmiben nem értek egyet. Lám, ide vezetett a puszta reménykedés. Nagyon sok munka vár arra, aki most nem megy el, hogy ez az álom megvalósulhasson. Mert, hogy egy lángoló tekintetű harcos fiatalembert idézzek 89 tavaszáról, Nagy Imre koporsója elől: „Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.” Nem tudom, hogy ami most van, pártállam-e. De abban biztos vagyok, hogy a köztársaság sorsa most rajtunk áll.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.Barátaim!

Az igazat megvallva én örülök a mostani médiatörvénynek. Örülök neki, mert elkezdődött végre a beszélgetés arról, hogy mire is való a média, hogyan is működik az internet korában, milyen állapotban van a magyar sajtó, és hogyan lehetne a negyedik hatalmi ágat jobbá tenni. Őszintén szólva örülök a magánnyugdíjpénztárak államosításának is, mert így nem csak a magántulajdonról kell mindannyiunknak elgondolkodnunk, de arról is, hogy érdemes-e az államra bízni a jövőbeni jólétünket. Végre az is kiderül, hogy mire tartjuk az Alkotmánybíróságot, és hogy milyen intézményeket tartunk a köztársaság számára létfontosságúnak.

Talán ez a krízis kellett ahhoz, hogy ráébredjek, ráébredjünk arra, mi is a magunk felelőssége egy demokráciában. Az elmúlt 10-15 évben azt hittem, hogy ha teszem a dolgom, tisztességgel és becsülettel, akkor apránként ugyan, de majd minden egyre jobb lesz. Nem lett jobb, egyre rosszabb lett. Vártunk, várunk Brüsszelre, a Facebookos ismerősökre, a parlamenti ellenzékre, a civil szférára, az Alkotmánybíróságra, a Költségvetési Tanácsra, a harcos, autonóm médiára, az internet kollektív bölcsességére, és bíztunk benne, hogy ha probléma van, akkor ezek az erők majd mindent elrendeznek helyettünk. Ezek a pofonok kellettek, hogy ráébredjünk: a facebookos haverok csak ígérgetnek, Brüsszel túl messze van, az Alkotmánybíróságot, a médiát, a költségvetési tanácsot pedig a szemünk előtt belezték ki, tömték ki szalmával, tettek gombot a szeme helyére gondos preparátor kezek.

Az igazat megvallva én örülök a kormányzati ámokfutásnak, mert így végre tisztán látszik, mi is a mi felelősségünk, mi a mi tennivalónk, ha sorsunk jobbra fordulását reméljük. Mostanra kiderült: magunkra maradtunk. Magunk maradtunk, mi, az emberek, állampolgárok, és rajtunk kívül nincs senki más, akire számíthatnánk. Senki más, akit érdekelne a sorsunk, senki más, akinek fontosak lennénk. Magunk vagyunk, és csak magunkra számíthatunk, ha egy élhető országot szeretnénk. Úgy tűnik, hogy valamit elrontottunk, és most máshogy kell csinálnunk a dolgaink. De a mi felelősségünk, hogy a dolgok helyrejöjjenek.

A minap megértettem a berlini fal és a vasfüggöny lényegét. Megértettem, hogy miért kellettek ezek a szörnyűségek olyan sok évtizeden át. Megértettem, ahogy megértették a kommunista diktatúrák is: hogy ha nem akarják, hogy egyedül maradjanak a hagymázas, világboldogító lázálmaikkal, akkor bizony kell a fal, hogy az emberek ne tudjanak elmenni. Ha az emberek azt érzik, hogy pénzük, birtokuk után életüket, szabadságukat és a gondolataikat is magáénak akarja a hatalom, akkor gondolkodás nélkül odébb fognak állni. Elmennek, hogy ott élhessenek, ahol a hivatást megfizetik, ahol a magántulajdon szent, ahol a szólás szabad, ahol hagyják békén élni, dolgozni.

A minap olvastam, hogy soha még ennyi orvos nem akart külföldön dolgozni. A saját közgazdász egyetemi évfolyamomból is, aki tehette már külföldön dolgozik, tanít, kutat. De elmennek a kis kényszervállalkozások, szlovák rendszámmal furikáznak az autóink, és elmennek a multik is. Arra döbbentem rá, hogy a baráti beszélgetések hetek óra másról sem szólnak, mint hogy el innen. Mennek, mert a fal leomlott, és nincs semmi, ami arra tudná kényszeríteni őket, hogy itt maradjanak.

Én nem akarok elmenni. De nincs értelme úgy itt maradni, ahogy eddig voltunk itt. Nincs értelme kis kompromisszumokkal, ügyeskedve, túlélve, lavírozva, megalkudva, gyáván vagy hitevesztetten itt maradni. Őszintén szólva hálás vagyok azért, ami most velünk történik, mert végre felébredt bennem is a harci kedv, az állampolgári öntudat.

És most dühös vagyok. Őrülten dühös, hogy a hazám törvényhozásában nem hozzáértő képviselők nyújtanak be törvénytervezeteket, hanem mekk-mesterek és strómanok. Dühös vagyok, pokolian dühös, hogy aztán ezt névtelen, személyiség nélküli mamelukok akarat, vélemény és öntudat nélküli gépként meg is szavazzák. Elmondhatatlanul dühös vagyok, hogy érvek helyett blazírt hülyeségeket hallok, s közben bedől a forint, s rajtunk röhög a fél világ. Dühös vagyok borzalmasan dühös, hogy néhány senki miatt a hazámat kinevetik, leminősítik, becsmérlik és sarokba állítják Európában. És közben nem értem, nem megy a fejembe, hogy az hogyan lehet, hogy az otthoni pálinkafőzés egy jobbközép kétharmad számára fontosabb, mint az ügynöklisták nyilvánosságra hozása, és a kommunista múlt feltárása.

Honfitársaim!

A múltkori critical mass-en mellettem tekert egy árpád-sávos zászlót lobogtató bácsika. Valószínűleg szinte semmiben nem értenénk egyet egymással, de ott és akkor összekapcsolt minket az, hogy mindketten egy-egy bicikli nyergében ülve élveztük, hogy miénk a város. Amíg élek, emlékezni fogok erre a erre a bácsira és a találkozásunkra. Arra emlékeztet ő folyton, hogy legyen közöttünk bármekkora is a véleménykülönbség, vannak dolgok, amikben hasonlóak vagyunk. Hasonlítunk abban, hogy ez a hazánk. Hogy hiszünk a demokráciában, a magántulajdonban, abban, hogy mindenkinek joga van a véleményéhez, és nem kell féltenie a szabadságát a véleménye miatt. Hasonlítunk abban, hogy nem akarunk soha többet diktatúrában élni.

Én egy olyan országban reménykedtem eddig, ahol akkor is jó élni, ha az aktuális kormányával esetleg semmiben nem értek egyet. Lám, ide vezetett a puszta reménykedés. Nagyon sok munka vár arra, aki most nem megy el, hogy ez az álom megvalósulhasson. Mert, hogy egy lángoló tekintetű harcos fiatalembert idézzek 89 tavaszáról, Nagy Imre koporsója elől: „Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni.” Nem tudom, hogy ami most van, pártállam-e. De abban biztos vagyok, hogy a köztársaság sorsa most rajtunk áll.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

eaposztrof — January 29, 2011 @ 11:16 pm

Való szavak!

kex — February 10, 2011 @ 4:33 am

Érdekes húzás összekötni a pár hetes médiatörvény kritikáját az elmúlt 8 évben távozó, külföldön szerencsét próbálókkal. Mintha a médiatörvény miatt mentek volna el, igaz?

Azt nem értem, hogy az ebook-ok 25% helyette 5%-os ÁFÁja mellett miért nem szerveztek tüntetést a “kultúra harcosai”?

bodo — February 10, 2011 @ 9:57 am

Kex,

most az egyszer, de a legközelebbi ehhez hasonló, felkészületlen kommentedet sajnos törölni leszek kénytelen.

A beszéd nem a médiatörvény kritikája. Ha már valaminek a kritikája, akkor a saját lustaságomé, hogy nem voltam aktívabb, amikor rosszul mentek a dolgok. A külföldre menőket nem kötöttem össze a médiatörvénnyel, és nem állítottam azt, hogy (csak) ezért mennek külföldre az emberek. Egészen pontosan ezt mondtam: “A minap megértettem a berlini fal és a vasfüggöny lényegét. Megértettem, hogy miért kellettek ezek a szörnyűségek olyan sok évtizeden át. Megértettem, ahogy megértették a kommunista diktatúrák is: hogy ha nem akarják, hogy egyedül maradjanak a hagymázas, világboldogító lázálmaikkal, akkor bizony kell a fal, hogy az emberek ne tudjanak elmenni. Ha az emberek azt érzik, hogy pénzük, birtokuk után életüket, szabadságukat és a gondolataikat is magáénak akarja a hatalom, akkor gondolkodás nélkül odébb fognak állni. Elmennek, hogy ott élhessenek, ahol a hivatást megfizetik, ahol a magántulajdon szent, ahol a szólás szabad, ahol hagyják békén élni, dolgozni.” Egyébként ugyanezt elmondtam 2008-ban is: http://index.hu/velemeny/olvir/2009/03/19/szarszokokut/

Azt, hogy az e-könyv ÁFÁ-ja miatt miért nem volt tüntetés, nem tudom, hogy tőlem kell-e megkérdezned. Én ezügyben nem tüntettem, hanem írtam, beszéltem (olvasgasd az oldal publikációit, és az előadás szekciót). De ha már, akkor meg kell kérdeznem, te mit tettél ezügyben? Ha szervezel egyet (vagy a kiadók, akinek ez létszükséglet és alapvető érdekük szerveznek egyet), örömmel megyek tüntetni ÁFA ügyben is. Addig is, amíg megszervezed, kicsivel több szerénységet, álnéven fikázni mindig kész kedves kex.

Kovács "kex" János (de tényleg!) — February 11, 2011 @ 3:45 am

Ugyan, Bodó!

Mi a bejegyzés címe? Tüntetés a sajtószabadságért.
Mivel indul? Médiatörvénnyel.
Beágyazott video: Médiatüntetés 2.

Értem én, hogy utána eszedbe jut az elmúlt húsz év, meg a politikusi alkalmatlanság és külföldi agyelszívás (nekem is nap mint nap jut eszembe), de akkor is. Pont az új médiatörvény után jut eszedbe? Pont most? Az elmúlt 8 évben nem volt baj a médiával és a szabályozásával?

Nem írod le, de egyértelműen politikai és ideológiai frontvonal mentén hasadsz te is. Nem médiaszakértőként, nem kulturális jószágokkal foglalkozóként. És ez azért szomorú, mert a ezekről a témákról tényleg szakértőként beszélhetnél. Egy szakmai blogon. Bár már látom, hogy ezek után ez-az-én-blogom-és-arról-írok-amiről-akarok-lesz-a-válaszod. 😀

A személyes támadásodra pedig hadd ne reagáljak. Méltatlan hozzád. “Álnéven fikázni mindig kész” – LOL. Példákat, barátom. Statisztikát, hogy mennyit fikáztam, és miért is volt az fika. Mikortól mindig és mitől fika?
Nem örülök, hogy tanáremberként hatalmat képviselsz esetlegesen más véleményt valló diákok felett.

b.- — February 11, 2011 @ 1:23 pm

Kedves Kovács “kex” János (de tényleg!)!

Now we are talking.

Ha azt a kérdést tetted volna fel nekem, hogy egy sajtószabadság kapcsán szervezett tüntetésen én miért nem a sajtószabadság végéról beszéltem, akkor arra tudtam volna neked válaszolni. Azt válaszoltam volna, hogy a médiatörvénnyel kapcsolatban lehet jogi, EUs, alkotmányos kérdésekről beszélgetni, de ez a szakjogászok feladata, és helye nem egy tüntetés, hanem egy tárgyaló. Egy jogszabály lehet jogilag koherens, egyértelemű, alkotmányos és a nemzetközi kötelezettségeinkkel összhangban levő. Jelenleg a mostani szabályozás szerintem egyik követelménynek sem felel meg, de nem vagyok jogász, ezért ezt a diskurzust meghagyom azoknak, akiknek ez a szakmájuk. Másérszről a médiatörvény _alkalmazásával_ kapcsolatban ma még csak félelmek és spekulációk vannak, hiszen a tényleges gyakorlat még nem alakulhatott ki. Társadalomtudományokkal foglalkozóként nem szeretek sem spekulálni, sem félelmekből kiindulva következtetéseket megfogalmazni. Nem véletlenül kezdtem úgy a szöveget, ahogy: örülök a médiatörvénynek, mert alkalmat ad arra, hogy…
Az előjelek számomra aggasztók, de pl. az elmúlt hónapok botrányai után a Médiatanács kétszer is meg fogja gondolni, hogy a konkrét kérdésekben hogyan lép. Szerintem ez jó: van a teljhatalmú Médiatanácsnak is ellensúlya: a nyilvánosság.
Én sehol nem állítottam azt, hogy nem volt gond az 1996-os médiaszabályozással (azaz nem az elmúlt nyolc évről kell beszélni, hanem az 1996-os, kétharmaddal elfogadott törvényről és annak összpárti, ORTT általi alkalmazásáról). Voltam TV3-as, mely cég törvénysértő módon nem kapott frekvenciát annak idején. Voltam, vagyok Tilos rádiós, mi szenvedtük el a legkomolyabb szankciókat, miközben mi voltunk/vagyunk az egyetlenek, akik komolyan veszik az önszabályozást. A TV-met 5 éve kidobtam, mert nem volt miért nézni.
Ha rákeresel a nevemre, akkor rájössz: nem pont most, és nem most először jutottak eszembe ilyen gondolatok. Időről-időre kiborul belőlem az ostobaság, a korrupció, a tehetetlenség, a maszatolás okozta frusztráció. Sajnálom, hogy erre most is alkalom nyílt, olyan nagyon szerettem volna (mint ahogy ezt el is mondtam), ha nem lett volna rá alkalom.
Mivel nem írod le, hogy miből szűrted le, hogy politikai és ideológiai frontvonal mentén hasadok (bér ez szerintem képzavar), én viszont, ahogy te is írtad, nem foglaltam állást a jelenlegi politikai mezőben, ezért vagy szolgálsz “statisztikával”, vagy megkérlek, hogy ne prejudikálj.
Végül a személyes támadásra: egy anonim senkit nem lehet személyében támadni, hiszen a személyét elrejtette. Lehetőséged volt arra, hogy az első megjegyzésedet is névvel vállald. Értékelem, hogy a másodikra ezt végül megtetted. Egy anonim kritikus a szememben senki és semmi. Egy anonim kritika pont olyan mint egy szellentés a tömött buszon. Gazdája nincs, csak kellemetlen. Nem érdemel figyelmet.
nem tudom, hogyan kell hatalmat képviselni esetlegesen más véleményt valló diákok felett, szerintem ennek a mondatnak nincs értelme. Tanáremberként a diákjaimtól annyit várok el, hgy legyen bármi is a véleményük, képesek legyenek azt logikusan, koherens érvekkel, felkészülten megvédeni. Ezt várom el a saját oldalamon a kommentelőktől is.

Mikor lesz az ÁFA tüntetés? 😉

kex — February 14, 2011 @ 4:53 am

Kedves B!

Ha nem haragszol, kicsit mentegetőzésnek érzem a nem-vagyok-jogász mondatokat. Nem is egy Law Schoollal kerültél ilyen-olyan kapcsolatba, Internet and regulation címmel tartottál szemináriumot.

Ezen a blogon pont az ilyen szakmai kérdések miatt szeretek böngészgetni, nem is tudom felidézni, hogy volt-e itt már aktuálpolitikai és alapvetően pártpolitikával kapcsolatba hozható megnyilvánulás. Igen. Tudom, hogy nem említettél pártot névszerint, de a médiatörvény elleni tüntetések kivétel nélkül pártideológiai indíttatásúak. Hogy is mondtad? A szakemberek tárgyalókban beszélgetnek.
Ezt a publikációs platformodat is ilyen tárgyalónak tekintettem (tekinthetem?) eddig.

Persze saját tárgyalódban a gazda jogán mást is csinálhatsz (stating the obvious). 🙂

A diák-tanár hatalmi viszonyokat hadd ne magyarázzam, nem vagy te olyan naiv (XXX műsort is vezetsz a Tiloson – ezt mondjuk nem tudtam, meg is lepett. A Tilos is meg a téma is. Lehet, hogy meghallgatom.).
Az ősinternetes nick vs. anyakönyvi kivonatba bejegyzett név vitát sem érdemes folytatni, bár érdekes reakció, hogy ha az anonim senkit személyesen nem lehet támadni, akkor hogyan lehet összekötni valakivel, aki mindig(!) fikázik(!). Ez nálam simán ad hominem. (just splitting hairs 🙂 )

ÁFA tüntetés nem tudom, mikor lesz, de nagyon kéne! Oda, látod, el is mennék.

bodo — February 14, 2011 @ 6:37 am

Kedves kex,

érezheted mentegetőzésnek a nem-vagyok-jogász mondatot, de ettől még az, hogy a nemzetközi médiajog egy speciális jogterület, amihez kevesen értenek ebben az országban, és én nem sorolom magam közéjük, tény marad. Nem derült ki, hogy mi a te szakmád, de tegyük fel, hogy fogorvos. Nem vállalnál gondolom vakbélműtétet. Ettől még persze akadni fog olyan, aki mentegetőzésnek érzi a nem-vagyok-sebész mondatodat.

Miből gondolod, hogy a médiatörvény elleni tüntetések kivétel nélkül pártpolitikai indíttatásúak? Azt állítod, hogy van egy párt, amelyik ezeket a háttérből szervezi? Melyik? Mi rá a bizonyítékod? Miből vontálk le ilyen következtetést? Miért tartod elképzelhetetlennek, hogy vannak emberek, akik nem pártokban gondolkodnak? Miért olnya furcsa és hihetetlen, ha én azt mondom neked, mint ahogy mondtam a szövegeimben is, hogy engem nem a pártok érdekelnek, hanem hogy valaki tisztességes, elszámoltatható, hozzáértő-e vagy sem? Ezek feketén-fehéren le vannak írva a szövegben. Mi okod van arra, hogy ehelyett te ott valami mást láss, mást olvass? Látod, ez az igazi ad hominem támadás, nem egy anonim böffentést nem komolyan venni: le van valami írva feketén-fehéren, de azt állítod, hogy az nem igaz, de bizonyítékokat nem szállítasz. Azt állítod hazudok, amikor a saját és hazája sorsát őszintén féltő állampolgár nevében szólalok meg, mert valójában egy párideológia nevében beszélek, csak nem mondom el. Ez szerinted micsoda?
Arról, hogy hatalmat gyakorlok-e a diákjaim felett, abban az értelemben, ahogy te gondolod, azaz elhallgattatva a véleményüket, és rájuk készerítve a sajátomat, a diákjaimat kellene megkérdezned. De miből gondolod, hogy ha veled itt vitatkozom már napok óta, miközben annyit sem tudok rólad, hogy igazi vagy-e, vagy egy jól megírt chatbot, a diákjaimba belefojtom a véleményüket? Hidd el, egyszerűbb lett volna már az első kommentedet rögtön törölni, nagyságrendekkel több hatalmam van ezen a felületen, mint az osztályteremben.

Anonim ügyben most fel vagyok készülve, mert erről írok épp tanulmány, úgyhogy beszélgethetünk róla, de jól vigyázz. addig is: szerinted rosszul definiálja önmagát az anonymous: “a stampede of coked-up lemmings” ?
http://encyclopediadramatica.com/Anonymous

kex — March 21, 2011 @ 4:32 am

Kedves B!

Nem tudok változtatni azon a véleményemen, hogy csalódást okozott ezen a szakmai oldalon egy politikai megnyilvánulást olvasni és szívesebben olvastam volna az amatőr (értsd: aki szereti) jogász véleményét.
Ezt a politikai, világnézeti hozzáállásból eredő reakciódat számomra az is igazolja, hogy évekre visszamenőleg alig-alig reagáltál hozzászólásokra, sőt még a spamrobotok “böffenéseit” sem törölgetted.
Az is lehet, hogy túlreagálom. Mindenesetre azt nem állítottam soha, hogy hazudsz, te se adj szavakat a számba.
Azt sem mondtam, hogy bizonyítható módon nyomod el a diákjaidat. Értelmezem: ilyen érzelmi, indulati kitörés, ad hominem támadás tanártól nehezen elfogadható. (Tudom, akkor “névtelen szellentő” voltam még, de hát ugye az antiszemita sem személy szerint gyűlöli a zsidót. 🙂 Mea culpa. Ez elég erős hyperbola volt. Én már csak ilyen sarkosan szeretek fogalmazni).

Egyébként örömmel fogom elolvasni Coda: A Short History of Book Piracy c. esszédet. Most került a kezembe. Valószínűleg okulni fogok belőle.

A “a stampede of coked-up lemmings”-re pedig: 7 gram rocks. That’s how I roll. 😀

Sorry, the comment form is closed at this time.